Akkor vált világossá, hogy magas szintekre érhet a korrupció, amikor jöttek a NAV-osok felvenni a pénzt

Az online autós árverésekkel foglalkozó korábbi cikkünkben az Alapjárat.hu bemutatta, hogy miként működnek az online autós árverések, ezúttal pedig arról lesz szó, hogy kik és hogyan játszották ki a rendszert annak idején a hagyományos licitek során, illetve milyen tippjei és tapasztalatai vannak a mostani rendszerről annak, aki benne van a sűrűjében. Interjú Tóth Zoltán vállalkozóval.

Alapjárat: Mesélj röviden magadról! Mivel foglalkozol, hogyan és mikor kerültél kapcsolatba az autós árverések világával?

Tóth Zoltán: Egy cégcsoport vezetője vagyok, amelynek a tevékenységi köre meglehetősen sokszínű, szolgáltatási, gyártási és kereskedelmi tevékenységet is folytatunk itthon és határainkon túl egyaránt. Az autós árverések világába még a 2008-as gazdasági válság előtti években csöppentem bele, amikor továbbértékesítési céllal az elsődleges piacon meg nem jelenő beszerzési lehetőséget kerestünk. Mindenre vevők voltunk, ami jó áron volt: legyen szó teherautókról, buszokról vagy éppen személygépjárművekről.

A: Az online licitek előtti világban hogyan működtek az árverések?

T.Z: Akkoriban még az árverések 99%-a hagyományos volt, azaz személyesen kellett jelen lenni a megadott címen és a megadott időpontban. Aztán az autó mellett pénzzel kitömött zsebekkel és táskákkal lehetett licitálni, valahogy úgy, ahogyan azt a külföldi reality show-k is bemutatják a televízióban. Volt egy kikiáltási ár, egy becsérték, majd az árverést levezénylő személy előre meghatározott licitlépcső szerint folyamatosan csökkentette az árat, ezt akkoriban a szabályozás lehetővé tette. Azé lett a gépjármű, aki a legtöbb pénzt ajánlotta érte. Kitöltöttük a papírokat, és ennyi volt.

A: Honnan értesültetek az árverésekről, honnan tudtátok, hogy melyikre érdemes ellátogatni?

T.Z: Ezelőtt nyomtatott formában jelentek meg az árverési felhívások kéthetente az Árverési Hírek című lapban, amelyet kezdetben újságárusoknál terjesztettek. Később viszont csak előfizetéses formában volt elérhető, így aki addig nem került kapcsolatba vele, információ szűkében nem is nagyon került a körbe később sem. Az itt feltüntetett helyek és árak alapján egy bevált recept szerint rendszerezve döntöttük el, hogy melyik árverésre megyünk és melyikre nem. Ebben az „iparban” a legnagyobb érték az információ, mindig is az volt és ma is az. Rengeteg kutatás és keresgélés kell manapság ahhoz, hogy megtaláljuk a valamire érdemes aukciókat az online térben, de vannak segítő oldalak. Egyik ilyen a licitvadaszat.hu is például, ahol ugyan díj ellenében, de rögtön elénk kerül mindaz, ami számunkra érdekes lehet.

A: Mesélj kérlek arról, hogy miként lehetett jó pénzt keresni ezekkel a hagyományos árverésekkel, hogyan jelenhetett meg a bűnözés?

T.Z: Azt elöljáróban tudni kell, hogy akkoriban volt egy rossz becsértéki rendszer, ami rendre túlárazta a tételeket, így az érdeklődés is elmaradt, a gépjárműveket pedig nem tudták eladni. Ezt egy még rosszabb törvényi szabályozás igyekezett kompenzálni, amely tálcán kínálta a lehetőséget a kreatív embereknek. A jogszabály értelmében, – amennyiben a becsértékre nem érkezett licit –, akkor az árverést levezénylő személy a kikiáltási ár 25%-áig csökkenthette azt. Így az árak nem felfelé kúsztak, hanem éppen ellenkezőleg, mindig lefelé.

A: Hogyan működött „a rendszer”?

T.Z: A törvény által biztosított kiskapukat kihasználva az árveréseken megjelentek a határozott megjelenésű, értsd: börtöntetoválással rendelkező „megmondóemberek”, akik nem hagyták, hogy az autó körül állók megvásárolják az autót. A licit kezdete előtt odamentek a jelenlevőkhöz és megmondták előre, hogy ők fogják megvásárolni az autót, mégpedig a kikiáltási ár 25 százalékáért.

A: Ez így minden licitálni vágyónak megfelelt? Senki nem ellenkezett?

T.Z: Nos, sokan nem is mertek volna ellenkezni, de „a rendszer” úgy volt kitalálva, hogy igazából minden jelenlévőnek megérje. Amikor a hivatalos licit lezajlott, azaz az autót megvásárolták a becsérték 25%-áért, majd a papírokat kitöltötték és az árverést levezénylő személy elment, akkor indult az „igazi” licit. Az érdeklődők ott maradtak és lehetett licitálni az autóra, csak ezúttal a „megmondóember” volt az eladó. Ekkor már az árak felfelé mentek és végül azé lett a tétel, aki a legtöbb pénzt ajánlotta érte. A nyertes hazament az autóval, a többiek pedig elosztották egymás között a nyertes ajánlat és a korábbi 25%-os vételár közötti különbséget.

A: Jól sejtem, hogy voltak károsultjai is ennek a rendszernek?

T.Z: Igen, jól sejted, a végrehajtó, a végrehajtást kérő és az adós sem profitált számottevően az egészből, hiszen ők az érték 25 százalékát kapták csak. Gyakorlatilag őket törvényes keretek között lopták meg. Az áron alul értékesített ingóságokból befolyt összegek közel sem fedezték a követeléseket, a fennmaradt részek pedig többségében nem voltak behajthatók.

A: Mikor lett gyanús, hogy az „üzletben” az állam emberei is benne lehetnek?

T.Z: Talán 2015-öt írtunk, amikor egy klasszikus, hagyományos árverési esemény alkalmával vált számomra nyilvánvalóvá, hogy egészen magas szintekig elérhet a korrupció. A „megmondóemberrel” együtt összesen 7 résztvevő volt, mégis végül 9 részre lett osztva a haszon.

Hogy miért kilenc részre, azt mindaddig senki nem értette, ameddig az ajánlattétel végén a végrehajtóként eljáró regionális adóigazgatóság emberei is fel nem vették a részüket. Nem szeretném általánosítani az esetet, de ha egyszer megtörtént, talán többször is.

A: Szerinted a mai, modern online árverések világában is van lehetőség az ügyeskedésre, bűnözésre? Vagy ennek a világnak már vége?

T.Z: Ezt nehéz megmondani, de egy biztos, az online világ sokkal nagyobb közösséget ér el, mint azt valaha a hagyományos tette, a mostani rendszerek többsége pedig eleve kizárja annak lehetőségét, hogy az egyik licitáló ismerje a másikat, és így „összebeszéljenek”. Továbbá a megváltozott jogszabályi környezet miatt sem működhetnének ma már a fent részletezett módszerek. Ettől függetlenül azért itt-ott ma is megvan a „belső kör”, akik tudnak profitálni az autós árverésekből.

A: Kikre gondolsz, és ők mit csinálnak?

T.Z: Ott vannak például a banki finanszírozásból visszavett járművek, bár azok újraértékesítését nem is nevezném árverésnek, mert maga a szó feltételezi a valódi versenyt, de az a legtöbb pénzintézetnél eleve teljes mértékben ki volt, ki van zárva. A felület üzemel, a látszatot fenntartják, van pár szebb napot megélt jármű, de amin keresni is lehet, az gazdától kereskedőig utazik. Azok, akinek sikerült jó kapcsolatokat kialakítani a pénzintézetek készletkezelőivel, nagyon jól járnak. Itt meg volt és meg is van a belső kör, ahol biztos, hogy honorálják az együttműködést.

A: Miért van az, hogy külföldön a mai napig népszerűek a hagyományos, azaz a személyes jelenlétet megkövetelő árverések, míg itthon szinte teljesen kikoptak? Kint esetleg nincs bűnözés?

T.Z: Külföldön, elsősorban nyugaton a csalásoknak úgy veszik elejét, hogy nem saját hatáskörben megrendezett árveréseket szerveznek, hanem mindent aukciós házak intéznek, akik a licit árán felül 10-15%-ot profitálnak, így az ő érdekük is az, hogy minél magasabb áron keljen el egy-egy tétel. Külföldön jól működik ez a rendszer, és bizonyára eleve kevesebben ügyeskednének még akkor is, ha lehetne.

A: Egyébként milyen lehetőségei vannak ma 2021-ben az utca emberének, ha szeretne itthon részt venni az autóárveréseken? Hol kezdje?

T.Z: Léteznek itthon is aukciós házak által szervezett licitek, de a magyarországi árverések 99%-a online zajlik, és itt három nagyobb állami értékesítési felületről beszélhetünk. Az egyik ilyen platform a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV Zrt.) által üzemeltetett e-arveres.mnv.hu, a másik az Adóhivatal hatáskörébe tartozó arveres.nav.gov.hu, a harmadik nagy pedig a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) oldala, az arveres.mkvb.hu. Van azonban átjárás közöttük, sok esetben előfordul, hogy a NAV a követelő fél az MNV Zrt. vagy az MBVK oldalain hirdetett árverési tételek mögött is. Ezeket érdemes böngésznie az érdeklődőknek, valamennyi oldalon megtalálhatók azok az információk, amelyek a licitálás pontos menetére és mikéntjére vonatkoznak.

A: Azt tudod esetleg, hogy honnan származnak az elárverezés alatt álló járművek?

T.Z: A járművek származása nagyban függ az eljárás módjától is, máshonnan származnak a NAV által, adótartozás miatt lefoglalt járművek és megint máshonnan az egyéni végrehajtók által lefoglaltak. Vannak, amelyek a magyar állam tulajdonában állnak, ezek leginkább az örökös nélkül elhunytak vagy hagyatéki eljárás során az örökösök által nem igényelt járművek. Továbbá vannak állami és céges flottákból származó gépkocsik, illetve banki finanszírozásból visszavettek is. Tudni kell azonban, hogy a sikeres árverésen értékesített járművek minden esetben per-, igény- és tehermentesek, ezért nem kell attól megijedni, ha az adott tétel mellett több követelés is sorakozik.

A: Én azt a narratívát is hallottam már, hogy kisemmizett családok autóit is elárverezik. Ez igaz, lehet az árverésekből lelkiismereti kérdést csinálni?

T.Z: Előfordul, hogy a családoktól kerülnek kalapács alá a járművek, viszont az árverési vevő erről nem minden esetben szerez tudomást, a finanszírozásból visszavett járművek esetében viszont gyakoribb, hogy az árverezett jármű egy családot szolgált a szebb időkben. Az ingatlanok árverése, kiváltképp a lakóingatlanoké egy súlyosabb kérdés lenne, egy autó azonban nem a világ. Ennek ellenére anyagilag fájhat a korábbi tulajdonosnak, mert az értékesítési ár – ami jellemzően a piaci ár alatt húzódik – és a fennmaradó adósság közötti különbözetet követelni fogják rajta, így ha az ingó vagyon elkopik, akár a lakóingatlanára is ráterhelhetik. Vannak, akik ezen felülemelkednek és csak a hasznot nézik, mondván: „az ő vesztesége az én nyereségem”. Én személy szerint lelkiismereti kérdést csinálok ebből, és számos ügyletbe bele se kezdtem emiatt.

A: Összességében megéri ma aukciókon autókat vadászni? Ki lehet fogni a tuti vételeket?

T.Z: Vadászni mindenképpen, az nem kerül semmibe. Nem biztos, hogy rögtön az első „alomból” sikerül is vásárolni, mert mindenki más szemmel nézi a tételeket, de kitartónak kell lenni. Az árverések különlegessége, hogy nem feltétlen abból lesz haszon, amit meg szeretnénk venni. Azt kell megvenni, amit éppen jó áron kínálnak, meg tudjuk fizetni és van rá piacon fizetőképes kereslet is. Valójában persze mindenkinek más az értékes és másban lát fantáziát.

Kiváltképp igaz ez, ha valaki saját részre licitál, nem pedig továbbértékesítési célból, egy bontós is más szemmel néz egy járműre, mint egy kereskedő, és így tovább. Sajnos azonban az autók jelentős hányada gyakorlatilag annyira rossz állapotban van, hogy roncsnak számít, a sok állás teljesen tönkretette. Vannak, ahol a készletkezelők viszonylag jó állapotban tartják az autókat, de nem ez a jellemző, hanem az, hogy lehúzott ablakkal, az időjárás viszontagságainak kitéve várják a biztos pusztulást. Egyszóval sokat kell keresni, sok helyszínre el kell látogatni, mire az ember megtalálja az igazán jó vételeket.

Az Alapjárat egy korábbi, a mostani interjútól független videója a témáról

A: Gyakorlott árverezőként mit tanácsolsz, mire figyeljenek vagy mire készüljenek azok, akik liciten kívánnak autót vásárolni?

T.Z.: Ha az árverés alatt álló tétel felkelti valaki érdeklődését és az ár is jó, akkor érdemes a lehető legalaposabban utánajárni az autónak. Az általános szövegeknek – mint például „rendszeresen karbantartott flottából származó”, de még a képeknek se higgyünk feltétlenül. Ha van feltüntetve vagy látható a rendszám a képeken, akkor kérdezzük le a jármű előéletét, továbbá az utolsó műszaki vizsga időpontja is beszédes tud lenni. Minden esetben javaslom a személyes megtekintést, aminél készüljünk fel a legrosszabbra, azaz előnyös, ha viszünk magunkkal egy munkásruhát és kesztyűt, mert vannak járművek, amiket jobb esetben is évtizedes por lep el. Az autók állapota hatalmas szórást mutat, a meghirdetésekben szereplő fényképek sok esetben évekkel korábban, a foglaláskor, átvételkor készültek, sajnos nem a jelenlegi állapotot mutatják.

Vigyázzunk a korrózióval és mindenképpen nézzük meg a jármű alvázszámát, mert anélkül a jármű csak egy darab vas. Nekünk például volt szerencsénk hiányos alvázszámú autóba belefutni, és a 8600 Ft-os hatósági számbeütés díja mögé nyugodtan írhatunk egy nullát plusz kiadásként, valamint két hónap helyben járást. Oda kell figyelni az ún. „helybenhagyással” hirdetett tételekre is, mert azokat nem szállították be a gyűjtőtelephelyekre, hanem ott maradtak az eredeti tulajdonosuknál. Ezek az autók sok esetben hiányosak, az értékes alkatrészeket régen kiszerelték belőlük. Kalkuláljunk továbbá a szállítási költséggel is, mert attól, hogy a licit online zajlik, a megvásárolt tételeket nem fogja a futár házhoz vinni, külföldi árveréseknél pedig akár az amszterdami kikötőbe is el kell menni. Arra is fel kell készülni, hogy a hazai árverések többségén biztosíték megfizetésével lehet csak licitálni, tehát készüljünk egy komolyabb összeggel, mint előzetes befektetés és ismétlem, alapszabály, hogy a jó vételek megtalálásához rengeteg kitartásra és elszántságra van szükség.

A: Hogy látod a magyarországi árverések helyzetét, jövőjét? Beérjük valaha a külföldön jól működő, kiskapuktól és ügyeskedőktől mentes rendszert?

T.Z.: A cél az lenne, hogy „a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon”, azaz jól járjon az eladó és a vevő is. Jó irányba tartunk, csak nagyon lassan haladunk. A mai magyar aukciós felületek közel sem mondhatók felhasználóbarátnak, sem a regisztráció, sem a belépés, sem a felhasználás, sem pedig a megosztott információk tekintetében. A beszélgetésünk elején említett Árverési Hírek című folyóirat utolsó lapjain anno területi bontások voltak, hogy mi hol található, sorszámozva, megyénként, településenként. Ezzel szemben az online platformokon nem találunk egy térképes nézetet sem. Aztán nincs kötött elnevezés legalább a gyártmányra vonatkozóan, ez nagyon megnehezíti a keresést.

Sokszor előfordul, hogy a járműveket csak csomagban lehet megvásárolni, és alkalomadtán olyan csomagösszeállítások is születnek, amiből mondjuk öt járműből háromra a bontós is azt mondja, hogy kösz, inkább nem, így hiába lenne a másik kettő jó, nem érdemes megvásárolni őket. Külföldön zömmel aukciós házak árvereznek, nekik érdekük, hogy minél több ügyfelet szerezzenek, minél több tételt értékesítsenek. Ennek érdekében részletesebb tájékoztatást, sokszor előzetes állapotfelmérést is nyújtanak és minden segítséget megadnak. Remélem, hamarosan itthon is eljutunk a felismerésig, hogy minden hatóságtól függetlenné kell tenni az árveréseket és profitorientálttá az aukciószervezők (aukciós házak) részére, mert ez jelentős előrelépés lenne a cél felé vezető úton.