Hadházy kertészeti napszámosnak állt, hogy ne kelljen kifizetnie a büntetését

2021. május 3. – 09:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hadházy Ákos hétfőn kezdte meg napszámosként ledolgozni a szekszárdi Kolping Iskola kertészetében azt a büntetését, amit a dudálós véleménynyilvánításáért kapott. Erről a politikus képeket is megosztott a Facebook-oldalán, ahol azt írta:

„38 napot fogok dolgozni, naponta 6 órát, heti minimum egy napon. A büntetést ki is fizethettem volna, de azon kívül, hogy semmi kedvem Orbán rendőrségének fizetni, ezzel a 38 nappal három üzenetre szeretném nyomatékosan felhívni a figyelmet.”

A három üzenete pedig a következő:

  • Szerinte Orbán nagyon fél attól, ha sok ember fejezi ki hirtelen tüntetéssel vagy sztrájkkal, hogy „elég volt!”.
  • Úgy látja, „ha csak néhány ember tiltakozik, az nem fog megoldani semmit”.
  • Elképzelhetőnek tartja, hogy valóban elkövetett törvénysértést, de szerinte „a diktatúrába vezető úton mindig eljön egy olyan pont, amikor már olyan törvényeket hoznak, amiket muszáj megszegni”, és ilyennek tartja a mindenféle tiltakozást és nyomásgyakorlást ellehetetlenítő tiltást is.

Ahogy arról korábban a Telex beszámolt, márciusban zárultak le a tavaly tavaszra, a kórházi ágyak felszabadítása miatt szervezett dudálós tüntetések miatt indult bírósági tárgyalások. Végül csak a szervezőket, Hadházy Ákos és Szél Bernadett független országgyűlési képviselőket büntették meg – az elsőként kiszabott 250 ezer forintnyi bírság helyett azonban 100 ezer forintra mérsékelték a büntetés összegét fejenként.

Mindkét politikus korábban bejelentette már, hogy nem fognak fizetni. Szél Bernadett április elején írt róla, hogy bejelentkezett közmunkára, és azt írta, megmutatja majd azt is, hová megy, mit dolgozik majd a képviselői munkája mellett. Azt, hogy kertészeti munkára osztották be, Hadházy már két héttel ezelőtt bejelentette.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!