Miután hétfőn Fülöp Erik (ex-Mi Hazánk) és Ritter Imre (német nemzetiségi képviselő) mellett Volner János (jelenleg Volner Párt, korábban Jobbik, majd Mi Hazánk) biztosította a kétharmadot a Fidesznek a több ezer milliárd forintos állami vagyon alapítványi kiszervezéséhez, Volner több kritikát kapott ellenzéki képviselőktől.
Később a Volner Párt első embere egy Csubakka-védelem iskolapéldájának is beillő magyarázatot adott a szavazatára, ám úgy tűnik, ez kevés volt, mert kedden Volner újabb posztot tett ki a témában. A politikus egyrészt azzal érvel, hogy a modellváltást megszavazták az egyetemek, és a hallgatók között sem volt felháborodás, a parlamenti voksolás során tehát összhangban volt az egyetemekkel.
„Nagyon örülök, hogy a szavazatommal tehettem valamit az ellen a beteg világ ellen, amit egy jövőbeli ballib kormány a felsőoktatásra szabadítana” – jelentette ki Volner, aki szerint a kulcsszavak: érzékenyítés, tolerancia, love is love, pozitív diszkriminációt. Volner a poszt későbbi részében lényegében úgy írt, mintha szinte már küszöbön állna a kormányváltás.
Ez a kedvencem: „a modellváltás leszűkíti a következő kormány mozgásterét”. Van egy rossz hírem azoknak, akik az ilyeneket olvasva kétségbeesnek: ez egyáltalán nem kivételes eset és minden kormányra igaz. Boris Johnsonék brexitet akartak és meg is csinálták. Ez értelemszerűen alaposan leszűkíti egy később létrejövő kormány mozgásterét, ha ők az Unión belül képzelnék el az Egyesült Királyság jövőjét. Lehet ezen zokogni, de az élet (és a kormányzás) már csak ilyen
– összegzett a Volner Párt alapítója.
A politikusról, akit Orbán Viktor az utolsó mohikánnak nevezett, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.