Új hidakat kap a részben Demeter Szilárd alá kiszervezett Hajógyári-sziget

2021. április 27. – 05:35

Másolás

Vágólapra másolva

Közbeszerzést indítottak a budapesti Hajógyári-sziget hídjainak lecserélésére, jelentette be hétfőn Facebook-posztjában Bús Balázs, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke. Bús, aki korábban Óbuda polgármestere volt, arról írt, hogy a sziget mindkét régi, rossz állapotú hídját lecserélik.

Az Árpád-hídhoz közelebbi, déli „H-híd fejlesztésével a Fő téren lévő Zichy-kastély, mint a kulturális negyed kapuja, kétszintű gyalogos híddal kapcsolódik össze a jövőben a Hajógyári-sziget központi területével, így a Fő térről, és a Szentlélek térről is könnyen elérhetővé válnak a kulturális negyed galériái, próbatermei, koncerthelyszínei, valamint a jövőbeli éttermek, illetve kávézók”, írta Bús.

Ezen a területen, Vizoviczki László egykori óbudai birodalmának helyén valósul majd meg Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója és könnyűzenéért felelős miniszteri biztos popkulturális és társművészeti központja, amihez az A38 hajót is felvontatnák a Petőfi híd mellől.

A Bús által bemutatott látványtervek alapján a H-híd helyére kétszintes gyalogos hidat terveznek. Ezt az elbontott Déli összekötő vasúti híd elemeiből valósítanák meg, közölte az Indexszel Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója, aki szerint a Hajógyári-sziget másik hídját, a K-hidat is ezekből az elemekből cserélhetnék le egy két nyomú, új közúti híddal.

via Népszava

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!