A CÖF nem kérte ki a kormány álláspontját a békemenetről

2021. április 26. – 15:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Közeledik annak az ideje, amikor az egyre súlyosbodó provokációk miatt – soha nem látott méretekben, békét sugallva, meghíva az operatív törzset és a pandémia legyőzésében részt vevő összes honfitársunkat, hősies munkájukat személyesen is elismerve – közösen haladhatunk a békemeneten”

vetítette előre a tömegdemonstrációt Csizmadia László, a CÖF−CÖKA elnöke a napokban egy sajtótájékoztatón.

Megkerestük a szervezetet, hogy van-e már tervezett időpont, és ismerik-e a kormány vagy a Fidesz álláspontját a rendezvény ötletével kapcsolatban.

„A tömegrendezvényeknek csak a pandémia legyőzése után lesz itt az ideje, ezt önök is tudják”

− írta válaszában a CÖF−CÖKA vezetősége. Hozzátették: a szervezet nem kérte ki a kormány vagy a Fidesz álláspontját, a szellemi honvédőkre támaszkodnak.

Mint arról beszámoltunk, a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF−CÖKA) azt javasolja, hogy legyen nemzeti ünnep, egyben munkaszüneti nap június 19-e, amely napon 1991-ben az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot.

Időközben a kormány részéről kiderült, hogy nincs ilyen döntés, de értékelik a kezdeményezést, valóban egy fontos napja a magyar történelemnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!