Egy vágányon újraindult a vasúti forgalom Újfehértónál, de a munkának még nincs vége a keddi baleset helyszínén

2021. április 23. – 06:34

Egy vágányon újraindult a vasúti forgalom Újfehértónál, de a munkának még nincs vége a keddi baleset helyszínén
Műszaki mentés Újfehértónál, a keddi baleset helyszínén – Fotó: MTI/Balázs Attila

Másolás

Vágólapra másolva

A záhonyi vasútvonal Hajdúhadház és Újfehértó közötti szakaszán péntek hajnaltól egy vágányon újraindult a forgalom, a vonatok legfeljebb 60 km/órás sebességgel haladhatnak, írja az MTI a Mávinform tájékoztatása alapján.

Az egy vágányon zajló, váltakozó irányú közlekedés miatt a menetidő esetenként 10-15 perccel megnövekedhet a Budapest–Szolnok–Debrecen–Záhony vonalon, de pótlóbuszra már nem kell átszállni.

A keddi súlyos balesetben megrongálódott vágányok közül a kevésbé sérült sínpár helyreállításán folyamatosan dolgoztak a szakemberek. Előbb visszaemelték a kisiklott kocsikat és a mozdonyt, majd csütörtökön a sínek, betonaljak cseréjét, javítását, szabályozását végezték el. A másik, komolyabban megrongálódott vágány és felsővezetékek helyreállításán továbbra is dolgoznak, ezeket várhatóan jövő hét végén adják át a forgalomnak.

Kedd délután egy traktor a tilos jelzés ellenére behajtott az egyik fénysorompóval biztosított vasúti átjáróba és összeütközött két arra haladó vonattal. A traktor sofőrje meghalt. A két vonaton összesen húszan utaztak, az egyik szerelvény kisiklott, a rajta utazó öt utas és a mozdonyvezető könnyebben megsérült. A sérültek kedd este elhagyhatták a kórházat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!