A Habsburgoknak semmi közük a Dunaferr-ügyhöz

2021. április 23. – 08:40

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország párizsi nagykövete, Habsburg György megerősítette, hogy a Dunaferr-ügyben felbukkanó, magát Franz Vladimir Habsburg-Lothringennek nevező ukrán férfi egy szélhámos, akinek semmi köze sincs az egykori uralkodócsaládhoz, és csak visszaél a Habsburgok nevével – írja az Euronews.

Az utolsó magyar király, IV. Károly unokája azt mondta: „Ő egy szélhámos, ismerjük őt, használja a nevet, de semmilyen kapcsolata nincs a családdal.” Hozzátette: „Árt a családnak, kihasználja Habsburg-Tescheni Vilmos főherceg hírnevét Ukrajnában.” Habsburg György szerint ez ellen jogilag egyelőre nem tudtak semmit tenni az Ukrajnában uralkodó körülmények miatt.

Habsburg György 2017. június 9-én, Gödöllőn – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Habsburg György 2017. június 9-én, Gödöllőn – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A Dunaferr-ügyhöz úgy kapcsolódik az ukrán férfi, hogy a cég közleménye szerint március 5-én Nataliya Bashinskayával, (valamint több ukrán és magyar személlyel együtt) hamis meghatalmazásokkal próbáltak belépni az üzem területére, hogy átvegyék a cég feletti irányítást.

Magyarország egyik legkomolyabb iparvállalata, a Dunaferr már hónapok óta sodródik a felszámolás felé, miközben az acélipari keresletet nézve akár szárnyalhatna is. Ehelyett orosz, ukrán és magyar csapatok küzdenek egymással a dunaújvárosi acélcégért. A dolog odáig fajult, hogy múlt pénteken már kigyúrt biztonsági emberek próbálták meg átvenni a cég biztonsági szolgálatát, majd a Dunaferrt elfoglalni próbáló csapat vezetője azt ígérte, újra fognak próbálkozni. A vállalat körüli történésekről ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!