Kérem, töröljenek az adatbázisból! Rendben, de előtte adja meg a lakcímét – válaszolták a Fidesz-irodából

Legfontosabb

2021. április 21. – 08:26

Kérem, töröljenek az adatbázisból! Rendben, de előtte adja meg a lakcímét – válaszolták a Fidesz-irodából
Fotó: Vajda János / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Olvasónkat felhívták az egyik Pest megyei Fidesz-irodából, megkérdezték, hogy tudnak-e segíteni az oltásra való regisztrációban, majd amikor az olvasó kérte, hogy töröljék az adatbázisból, azt válaszolták neki, hogy rendben, törlik, de ahhoz, hogy töröljék, adja meg a lakcímét. Megkérdeztük a körzet fideszes országgyűlési képviselőjét, hogy miért volt szükség a lakcímre is, és megkérdeztünk egy jogi szakértőt is az adatkezelés törvényi kereteiről.

Márciusban már írtunk arról, hogy Fidesz-irodákból hívogatnak embereket országszerte, hogy oltásra buzdítsanak.

Fontos hangsúlyozni, hogy semmilyen probléma nincs azzal, ha valaki arra buzdít másokat, hogy oltassák be magukat.

Olvasóink is jelezték, hogy bár a hívások egyik célja, vagyis az oltásra ösztönzés jó cél, a dolog adatvédelmi, adatkezelési keretei kérdésesek. Sokan kifogásolták, hogy nem tudni, honnan szerezte meg a párt a telefonszámukat és más adataikat, és erre a vonal túloldalán lévő emberek sem mindig tudnak válaszolni.

A telefonálók sokszor kifejezetten furcsa dolgokat mondtak a hívott személyeknek, például ilyeneket:

  • biztos megadta valahol az adatokat;
  • bár nem ismeri a hívott fél egészségi állapotát, de a Pfizer oltást ajánlja neki;
  • sok háziorvos nem oltja be az embereket, hanem elmegy szabadságra egy ilyen helyzetben, amikor rengeteg ember meghal a vírustól;
  • a polgármester nevében telefonálnak (az ellenzéki vezetésű kerület polgármestere szerint senkit nem kértek ilyesmire)

Írtunk akkor a Fidesznek, hogy honnan jutottak hozzá az elérhetőségekhez. Azt válaszolták, hogy „A járvány legyőzése csak az oltással lehetséges. A Fidesz ezért telefonon is arra biztat mindenkit – aki hozzájárult a kapcsolattartáshoz –, hogy regisztráljon és oltakozzon.”

„Adja meg lakhelyének címét, mert így tudjuk törölni”

Azóta több olvasó is jelezte, hogy kapott ilyen hívást, az egyik ilyen eset pedig egészen érdekes adatkezelési, adatvédelmi kérdéseket vet fel. Olvasónkat név szerint keresték a Pest megyei 11. számú választókerület Fidesz-irodájából, „oltásra való regisztrálásra buzdítottak, érdeklődtek, hogy regisztráltam-e stb.” – írta forrásunk, majd hozzátette: „Egyszer írtam alá olyan témában ami valószínűleg a Fideszhez köthető, arra már nem emlékszem, hogy telefonszámot adtam-e meg.” A hívás után elhatározta, hogy ír a helyi képviselőnek egy e-mailt, amiben azt is kérte, hogy töröljék az adatbázisból.

Legnagyobb meglepetésére a válaszban az állt, hogy az adatai törléséhez szükségük van a lakcímére is.

Egész pontosan ezt írták:

Forrás: Olvasói fotó
Forrás: Olvasói fotó

Megkérdeztük a TASZ jogászát, hogy mennyire tekinthető problémásnak egy ilyen kérés, annyit előre elárulhatunk, hogy egy laikus számára egyáltalán nem megnyugtatóak az adatkezelés jogi keretei.

Nincs tisztázva, hogy az adatok törléséhez szükséges beazonosításkor milyen adatokat kérhet az adatkezelő

Jogilag indokolt lehet, hogy az adatkezelő további személyes adatot kér az adatok törléséhez, hiszen ez a beazonosíthatóságot szolgálhatja – erről beszélt Asbóth Márton, a TASZ jogásza. Az adatkezelőnek ugyanis biztosan tudnia kell, hogy a megfelelő ember adatait törli, hiszen – bármennyire meredeken hangzik is – elvileg lehetséges, hogy valaki nem a saját adatainak törlését kéri, akár egy rosszakaró is kérheti, hogy töröljenek valakit az adatbázisból, de az is lehet, hogy több azonos nevű ember közül kell kiválasztani a megfelelőt – mondta.

Az azonban nincs teljes mértékben tisztázva, hogy az adatok törléséhez szükséges beazonosításkor milyen adatokat kérhet az adatkezelő. Az adatkezelő számára nyilván azok az adatok relevánsak, amik az ő adatbázisában szerepelnek, hiszen ez alapján azonosítja a nyilvántartott személyeket. Vagyis hiába adjuk meg a lakcímünket, ha azt nem tartják nyilván, akkor ez nem segít az azonosításban. De előfordulhat az is, hogy időközben megváltoznak az adataink, tehát például az adatkezelőnek egy régebbi lakcímünk van meg, és mi az újat megadva próbáljuk magunkat azonosítani. Mint Asbóth mondta, ilyenkor segíthet, ha egy másik adattal azonosítjuk magunkat (pl. a személyi igazolványunk számával).

Asbóth Márton szerint a GDPR alapján mindenki megkérdezheti, hogy az adatkezelő milyen adatokat tárol róla, „a probléma csak az, hogy ahhoz, hogy ezt megcsinálják, ahhoz meg kell bizonyosodniuk, hogy tényleg arról az emberről van szó, aki kéri ezt, vagyis a hozzáférési kérelemhez is személyes adatokat kell megadni” – vezette le. Ráadásul még ha megtörténik is az azonosítás, és az adatkezelő kijelenti is, hogy törli az adatokat, nem lehet egyértelműen megbizonyosodni arról, hogy tényleg kivették-e az adatbázisból az illetőt és valóban törölték-e az adatait – tette hozzá. Persze ezek után az már egyértelmű törvénysértés, ha egy ilyen művelet után, mondjuk, másnap újra felhívják.

Az adatkezelőnek kérdésre azt is meg kell mondania, hogy mi az adatkezelés jogalapja, célja, ezt nevezi a GDPR „elszámoltathatóságnak”. Az adatkezelőnek tudnia kell tehát, hogy az adatokat mikor és milyen célra adtuk meg a számára.

Igaz, gyakori trükk, hogy ha valaki, mondjuk, egy aláírásgyűjtéskor adja meg az adatait, akkor egyúttal ad egy általános felhatalmazást az adat további kapcsolattartás céljára szóló kezelésére –

mondta Asbóth.

Ha valaki úgy érzi, hogy visszaéltek az adataival, akkor a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordulhat, vagy adatvédelmi pert indíthat. Persze ha valaki rászánja magát arra, hogy kideríti, hol, milyen adatokat tárolnak róla, és elhatározza, hogy ahonnan csak lehet, törölteti magát, akkor jobb, ha tudatosítja magában, hogy ezek sok időt és energiát igénylő folyamatok, és korántsem biztos, hogy sikerül elérnie a kívánt célt.

Fidesz: Így könnyebb kikeresni az adatbázisból

Megkérdeztük a fenti történet egyik főszereplőjét, a Pest megyei 11. számú választókerület fideszes országgyűlési képviselőjét, Pánczél Károlyt, aki meglepetésünkre személyesen, egy telefonbeszélgetésben válaszolt a kérdéseinkre, de nem a fent taglalt jogi lehetőségekre hivatkozott, hanem arra, hogy lakcím alapján könnyebb keresni az adatbázisukban, állítása szerint telefonszámmal mindez nehezebb lett volna.

Pánczél Károly szerint az ügy előzménye, hogy valóban a helyi Fidesz-irodából hívják mindazokat, „akik az elmúlt években a maradjunk kapcsolatban íven, tehát teljesen törvényes kereteknek megfelelően megadták az elérhetőségüket. Sok-sok ezer választót hívunk, meg fogunk is még a napokban, szerintem az ebben a helyzetben egy teljesen normális dolog, hogy érdeklődünk a hogylétükről, sikerült-e már az oltás, tudunk-e segíteni esetleg a regisztrációban.”

Fotó: Pánczél Károly országgyűlési képviselő Facebook-oldala
Fotó: Pánczél Károly országgyűlési képviselő Facebook-oldala

Így jutottak el az említett személyhez is, aki „valóban rám írt egy emailt – folytatta Pánczél Károly –, hogy milyen adatok alapján hívtuk mi őt, hogy került ez hozzánk. És válaszoltam neki, hogy akár önkormányzati választáson, akár valamely előző választás kapcsán megadta az adatait. Csak olyanokat hívunk fel, akik megadták a telefonszámukat. (…) És valóban elkértem a lakcímét, mert az emailcímén kívül, ami egyébként nekünk nem volt meg, és a nevén kívül semmit nem tudtam a hölgyről az emailből, a telefonszámát sem.”

„A legkönnyebben úgy tudom őt beazonosítani és a kérésnek megfelelően törölni, ha megadja a lakcímét. És ez a törlés megtörtént” – mondta.

Pánczél hozzátette: az illető megadta a lakcímét, és „megköszönte a gyors intézkedést”. Miért nem a telefonszámát kérte el, ami már úgyis megvolt a Fidesz-irodában, az alapján is rá lehet keresni az adatbázisban – tettük fel a kérdést. „Nézze, az illető nem adta meg. Egyszerűbb volt lakcím szerint. És a kérésének megfelelően töröltük” – mondta. Akkor az illető lakcíme megvolt már a helyi Fidesz-irodában? – tettük fel a kérdést. Ekkor egy hosszabb hallgatás után a következő válasz érkezett: „Nézze, egy sokezres rendszerben ott van a lakcím, de még egyszer mondom, az sem derült ki, hogy melyik településen lakik. A nevét megadta, és egyszerűbb nekem, ha tudom a települést és a lakcímét is. És töröljük, lakcímestül, telefonszámostul. Nem értem, hogy mi ebben az ügy” – mondta Pánczél Károly.

Ha a telefonszáma megvolt, miért nem azt kérték az azonosításhoz? – tettük fel ismét a kérdést. „Mert úgy nehezebben tudjuk kikeresni a rendszerből” – érkezett a válasz. Lakcím alapján könnyebb keresni abban az adatbázisban? – kérdeztük. „Könnyebb, könnyebb, könnyebb” – válaszolta a fideszes képviselő.

Megkérdeztük azt is, hogy saját vagy valamilyen központi adatbázisból dolgoznak. „Ez a sajátunk, ezt mi gyűjtöttük az elmúlt tíz-egynéhány évben, különböző ajánlás-, aláírásgyűjtésekkor, fideszes maradjunk kapcsolatban ívvel, piacon vagy esetleg a saját lakásánál, hogyha ott adta meg” – mondta Pánczél.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!