Mégsem történt rablási kísérlet szerdán az Árkádban

2021. április 15. – 10:38

frissítve

Mégsem történt rablási kísérlet szerdán az Árkádban
Fotó: Haász János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Valójában nem támadták meg szerda délután az Árkádban azt a pénzszállítót, aki erről aznap délután bejelentést tett a rendőrségen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondták: szerdán négy perccel három óta után érkezett bejelentés arról, hogy egy pénzszállítót megtámadtak egy X. kerületi bevásárlóközpontban.

„A támadásban a bejelentés szerint sem személyi sérülés nem történt, sem értéket nem tulajdonítottak el. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, és rablás kísérlete miatt indított nyomozást” – mondták a csütörtöki sajtótájékoztatón.

A kamerafelvételek átnézése és a tanúk meghallgatása után pár órán belül kiderült, hogy nem történt rablási kísérlet. A pénzszállító munkatársa ezután bevallotta, hogy nem támadták meg, csak azért találta ki a történetet, mert unalmas az élete, elismertségre, izgalomra vágyott, ahogy fogalmazott:

„Be akartam vágódni a kollégáknál.”

Hatóság félrevezetése miatt indult eljárás ellene, a rablás kísérlete miatt indult nyomozást lezárták. A pénzszállító cég munkatársáról – koráról, életkörülményeiről –, illetve az eljárásról egyéb részletet nem közöltek a helyszínen, de későbbi közleményükben azt írták, hogy az őr egy 30 éves férfi.

Korábban úgy tudtuk: szerdán 15 óra körül késsel megtámadtak egy pénzszállítót Budapesten, az Örs vezér terén, az Árkád bevásárlóközpont folyosóján. A támadó megpróbálta elvenni a pénzkazettát a cég munkatársától, de nem járt sikerrel.

Rendőrök az Árkád bevásárlóközpont előtt az eset után 2021. április 14-én – Fotó: Huszti István / Telex
Rendőrök az Árkád bevásárlóközpont előtt az eset után 2021. április 14-én – Fotó: Huszti István / Telex

A pénzszállító ellökte magától a késes támadót, majd sérülés nélkül elfutott a pénzzel együtt. Az elkövető elmenekült a helyszínről, a rendőrök nagy erőkkel keresték csütörtökön, helyszíni tudósítónk beszámolója szerint délután öt órakor még az üzletből kiküldött vásárlókat ellenőrizték a rendőrök, a mélygarázsból érkező autók csomagtartóját pedig átkutatták. A zárat fél hat előtt nem sokkal aztán feloldották a rendőrök.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!