Havazik az eplényi sípályán, de nem lehet síelni

2021. április 13. – 12:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fagypont közelébe hűlt a levegő Magyarország nyugati részein, havazás váltotta fel az esőt, írja az Időkép.

Az Alpokalja magasabb tájain és főként a Bakonyban havazásba váltott az eső, elkezdett kifehéredni a táj.

Eplény sípályái is elkezdtek visszafehéredni, de a sípálya március végén már bezárt, ezért síelni már nem lehet.

A hidegfront 2-3 fokig hűtötte a nyugati határvidék tájait. A Bakonyban az éjszaka folyamán fagypont alá csökkent a hőmérséklet, mely a nap első felében –1 fok környékén stagnált.

20 centis lehet a hópaplan

Az Időkép tegnapi előrejelzése szerint komoly csapadékmennyiségre készülhetünk a következő napokban, a hegyekben kedden és szerdán akár 20 centi hó is hullhat. (Ez eddig bejött, legalábbis a hó.)

Mint írják, a magasban történő lehűlés hatására kedden előbb a Dunántúl hegyvidéki tájain, majd az Északi-középhegységben is havas eső, havazás váltja az esőt. Alacsonyabban fekvő területeken is előfordulhat helyenként szilárd halmazállapot, de itt a pozitív hőmérséklet miatt nem fog megmaradni a hó.

A hegycsúcsokon ugyanakkor fagypont alá csökken a hőmérséklet, ennek köszönhetően a lehulló meg is marad. Elsősorban a Bakonyban, így a Kab-hegyen és a Kőris-hegyen akár 20 centi friss hó is összegyűlhet. Vastagabb hótakaró alakulhat még ki a Mecsekben, a Kőszegi-hegységben, valamint az Északi-középhegység magasabb csúcsain.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!