1,3 millió ember lenne veszélyeztetett, ha nem szerzünk be Keletről vakcinákat

2021. április 8. – 11:05

Másolás

Vágólapra másolva

Pont a legnagyobb ellenzéki párt, a DK az, amely aláírásokat gyűjt a vakcinákkal szemben, és ezt hivatalosan máig nem állították le – válaszolta Gulyás az ellenzék „vakcinaellenességét” firtató Magyar Nemzet-kérdésre. A miniszter szerint az ellenzék felelőtlensége így is csekély számban emberéleteket veszélyeztetett, de ha a kormány intézkedéseit kritizáló nyilatkozatokra hallgattak volna az emberek, akkor több mint egymillió emberrel kevesebben vehettek volna fel vakcinát.

Gulyás szerint a kormány örül annak, ha az ellenzék változtat eddigi vakcinaellenes hozzáállásán, de szerinte ez akkor lenne hiteles, ha a DK hivatalosan is befejezné például kampányát a keleti vakcinák ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!