Gyurcsány a kormánynak: Az apám pár tízezerért ült börtönben, magukat is el fogják vinni ezért a járványkezelésért

2021. április 7. – 13:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Gyurcsány felszólalásában börtönnel fenyegette meg a kormánypárti politikusokat. Jakab Péter szerint Orbán beteg jellem, Szabó Tímea szerint alkalmatlan, embertelen, cinikus tolvaj. A kormány az érettségit igyekszik megtartani, 3 millió 950 ezernél tart az oltásregisztráció, hónap végéig 4 millió embert akarnak beoltani. Vita arról, szétesett-e az oltási terv, vagy sem. Elhangzott az a kérdés is, hogy a nyitás összefügg-e a foci-eb-vel. Parlamenti tudósítás, április 7, szerda.

Gyurcsány Ferenc (DK) a parlamentben napirend előtti felszólalásában azt mondta, a tavaszi ünnepkörnek a legfontosabb üzenete az élet. „Amikor a legbotrányosabb adatok jönnek, sikerült-e a halál felett győznie az életnek?” – tette fel a kérdést. Azzal folytatta, hogy az ő apja 4-5-ször volt börtönben. „Nem volt nagy gazember, csak kicsi, de azt rendesen csinálta”. Mindeközben van egy kormány és annak vezetője, aki felelős azon százak haláláért, azokért, akik az elmúlt hetekben elmentek. „Szülők voltak, gyermekek voltak, hiányoznak valakiknek.” „Foglalkozási körben elkövetett gondatlan veszélyeztetésnek hívják ezt”, mondta. Az apját pár tízezerért lecsukták, a váci börtönbe mentek látogatni az anyjával, mesélte. „Önöknek van bűne? Szerintem van. Nem az a kérdés, oltással jól állunk-e. Szerintem igen. A kérdés, hogy korábban mit csináltak”.

„Merték-e vállalni a kockázatot, hogy megvédik a magyarokat, akár korlátozásokkal, vagy féltek a politikai kockázatoktól, és százak mentek el, mint ahogy ma is több mint háromszázan?”, sorolta Gyurcsány.

Önök ölték meg őket. Az én apám pár tízezerért börtönbe ment, önök csak arról tudnak beszélni, hogy 2,5 milliót beoltottak. Hála a jó istennek.

„Minden működik, amikor önök nem avatkoznak bele, semmi, amikor önök akarnak valamit csinálni”, mondta. Mert maguk alkalmatlanok, hogy kormányozzanak.

Ma sokkal kevesebbért, mint amit önök tesznek, visznek el embereket és becsuknak. Magukat is el fogják vinni. Nem is olyan soká. Egy év múlva, másfél év múlva. Százak haltak meg, ezért maguk lesznek a felelősek, mi ezt a felelősséget számon fogjuk kérni. Jövőre győzünk, maguknak nem lesz kegyelem. Szeretném mondani. Viszontlátásra.

Dömötör Csaba államtitkár válaszában közölte: Gyurcsány megint fenyeget, „lecserélhetnék a DK logóját gumilövedékre”, majd az oltásellenességet, vagyis a kínai vakcina elleni kampányt olvasta a DK fejére.

Jakab Péter (Jobbik) a napirend előtti felszólalásában azt mondta, látta a videót, hogy Orbán saját magát nézi egy tükörben, amire az ő mondatai vannak ráírva. „Mennyire beteg jellem kell ehhez, nem?” Mennyivel előrébb tartanánk, ha az lenne ráírva, hogy „Ne lopj, ne csalj, ne hazudj, ne urizálj, amikor mások nyomorognak”, tette fel a kérdést. Orbánt bírálta az üzbegisztáni krumplikutató miatt, a vadászkiállítás miatt, a szarvasagancs-szobor miatt. „A nemzet egységét nem ez fejezné ki, hanem ha megadnák visszamenőlegesen a 80 százalékos bértámogatást”.

Ennyire elcseszett kormánya az országnak még nem volt,

mondta. Nagyképűséggel vádolta a kormányt az „inasozásért”, azért, hogy a tanárokat sokáig nem oltották be, hogy a NER emberei luxusnyaralásokra mennek. „A miniszterelnök a dolgozószobájában hogy tud tükörbe nézni?”

Orbán Balázs államtitkár szerint Jakabnak sikerült rátromfolnia Gyurcsány jakobinus diktatúrát idéző fenyegetésére, és visszautasította, hogy Müller Cecíliát is megtámadta Jakab. Orbán szerint Jakabék korábban is hazudtak oltásról, gazdaságról, és „ezek a hazugságok visszaszállnak önökre”. Aztán a gazdasági eredményekről beszélt, majd arról, hogy Orbán eltalálta, mennyi embert fognak beoltani Húsvétra. Ha a baloldalon múlna, százezrekkel kevesebben lennének beoltva, mondta. Jakab korábban emberkísérletnek és zsarolásnak nevezte a kínai vakcinát, idézte fel Orbán Balázs. A politikus szerint a Jobbik a saját politikai pecsenyéjét sütögette, „ez nem krumpli”, és ezt a választók nem fogják elfelejteni, mondta Orbán Balázs.

Gyurcsány és Jakab előtt két ellenzéki politikus nyitotta a napirend előtti felszólalások sorát. Szabó Tímea a Párbeszédből arról beszélt, hogy „Orbán azt mondta szeptemberben, a védekezés sikerét a megmentett életek számában tudjuk mérni, ma 5 percenként hal meg valaki”, kezdte a parlamenti napirend előtti felszólalásokat Szerinte a magyarországi járványkezelés megbukott. Orbán 5000 eü-dolgozót üldözött el, elveszi a hajléktalankórházat, leinasozta a rezidenseket, és az egészségügyiseknek üzenve azt mondta, ő is 4 órát alszik, mégsincs híján a romantikának.

Orbán Viktor alkalmatlan, embertelen, cinikus tolvaj,

mondta. Nyitni akart akkor, amikor a halálozás rekordot dönt. Pontosan tudjuk, hogy 2,5 millió beoltott nem jelent 2,5 millió védettet. Orbán ezt pontosan tudja, mondta Szabó Tímea. Folytatni kell a védekezést, mondta Szabó. „Véletlen egybeesés lenne, hogy Orbán pályázni akar a nyári fociebére? 20-30 ezres meccseket akar rendezni?”, tette fel a kérdést, ekkor a parlament padsoraiból felhördülést, bekiabálásokat lehetett hallani.

Dömötör Csaba államtitkár erre azt felelte, hogy a kormány az eü-szakemberek javaslata alapján hoz döntéseket. Ha a baloldalt követte volna a kormány, több százezer emberrel kevesebb lenne beoltva. Dömötör felemlegette, hogy Karácsony nyitott programokat akart csinálni március 15-én. „Legyenek egyenesek, mondják meg a fodrászoknak, hogy meddig tartanák őket zárva”, mondta, és Dobrev „turnéját” is felemlegette. Azt is az ellenzék fejére olvasta, hogy a baloldali pártvezetők beoltatták magukat. „Mert az oltási terv működik”, mondta Dömötör. Szerinte ezt más emberektől megtagadták volna az oltásellenes kampánnyal az ellenzéki politikusok.

Az LMP részéről Keresztes László Lóránt a napirend előtti felszólalásban azt mondta, a kormány aljasságok sorozatára készül, mert a közvagyon jelentős részének kiszervezésére készül most a parlamentben a vagyonkezelő alapítványokkal. „Erről tudni kell mindenkinek, hogy önök mit művelnek a járványkezelés helyett”, mondta, majd a szintén most bővülő felsőoktatási alapítványi rendszert bírálta. 9 évre az önök emberei kezébe teszik a döntéseket, mondta. „Szijjártó, Varga, Bajkai, Lázár kezébe kell adni a felsőoktatást?”, tette fel a kérdést. Ne hazudják, hogy ez nemzeti politika, ez a jövő felélése, mondta.

Schanda Tamás államtitkár erre válaszul arról beszélt, hogy a baloldal veszélyezteti az emberek életét az oltásellenes kampánnyal. Azt mondta, a fejlesztések célja, hogy a fiatalok korszerű képzést kapjanak, és a jövő nyertesévé váljanak. „Ne tegye az egyetemek világát pártpolitikai csatározások terepévé”, mondta, mire kacaj harsant fel az ellenzéki padsorokból. Schanda szerint a kuratóriumba olyanoknak kell bekerülni, akik rendelkeznek helyi elköteleződéssel.

Menczer Tamás külügyi államtitkár – egyébként technikailag egy itt most nem közvetített Simicskó István kormánypárti politikus napirend előttijére reagálva – előszedte a baloldal Szputnyik-ellenes mondatait, majd bejelentette, hogy Marcus Söder bajor miniszterelnök „ezekben a percekben” közölte, hogy 2,5 millió orosz vakcinára kötöttek előszerződést, azaz a németek is használni fogják a Szputnyikot.

Kósa Lajos (Fidesz) is felszólalt, ő zárta a napirend előttieket, azzal kezdte, hogy „A vége mégis az, hogy a birnami erdő felmegy Dunsinane várához. Macbeth végül elbukik”. „Láthattuk, hogy zakkan meg a főhős a hatalom mindenáron való akarásába”, hogy minden határt átlép, mondta, vélhetően Gyurcsányra utalva.

Szerinte aki bizonytalanságba taszítja az embereket, az bűnt követ el saját nemzete ellen, mondta az ellenzék oltásellenesnek nevezett kampányára célozva. Aztán sorolta, hogy Magyarország remekül áll az oltások terén. „Az egyetlen lehetőség most, hogy az oltások jól haladjanak”. A felszólalásra Rétvári Bence válaszolt nagyjából azzal, hogy az oltások jól haladnak, a baloldal viszont akadályozni akarja ezt. Ő is hosszan idézett és sorolt kínai és orosz vakcinákat bíráló korábbi ellenzéki nyilatkozatokat.

Interpellációk: érettségi

Ezek közül egy volt többé-kevésbé hírértékű: Arató Gergely (DK) az érettségi miatt interpellálta a kormányt, kérdezvén, mi lesz. A kormány részéről Rétvári Bence azt mondta, „arra törekszünk, hogy ne maradjanak el a vizsgák”. Ezután a DK korábbi nyilatkozatait vette elő a tanárokról, iskolákról, amik szerinte ellentmondanak a mostani DK-álláspontnak. Rétvári elismételte az eddigi intézkedéseket (hőmérés, digitális oktatás, tanárok oltása), és azt mondta, az elmúlt időben kiscsoportos felkészítésre lehetőség volt, ezt sok iskolában meg is tették. A digitális oktatásban is igyekeztek lehetőséget biztosítani. Tavaly is megfelelt az érettségi átlag az előző éveknek. „Bízunk benne, hogy az idei érettségiket is sikerüljön úgy megtartani, mint tavaly. Együtt újra sikerülni fog”, mondta. Hogy mik lesznek a pontos szabályok, arról nem beszélt Rétvári, Arató ezért nem fogadta el a választ.

Azonnali kérdések: oltások és tervek

Balczó Zoltán (Jobbik) arra emlékeztette a kormányt, hogy azt ígérték, Húsvétig a 65 év feletti regisztráltakat beoltják, de ez nem történt meg, például ő sem kapott oltást. Eközben fiatalok tömegével megkapták az oltást, „ami nem baj”, csak 311 ember, főként idősek haltak meg például az elmúlt napon is. „Miért nem tudták teljesíteni az oltási tervet, milyen ígéretet tudnak tenni, hogy most beoltják az időseket?” Rétvári Bence államtitkár válaszában azt mondta, a 65 év feletti regisztráltak átoltottsága 85 százalék felett van, az ő oltásukat gyorsították fel. „Ezekben a napokban is arra koncentrálunk, hogy a pedagógusok mellett elsőbbséget élvezzenek az idős emberek.” Rétvári azt mondta, ha az EU is olyan ütemben küldte volna a vakcinát, mint ahogy a magyar kormány szerzett be, sokkal többen lennének átoltva. Balczó viszonválaszában újra megkérdezte, miért nem sikerült a terv. Rétvári erre megint a 85 százalékot említette, ami szerinte Európához képest magas szint.

Bősz Anett (DK) szintén az oltásokról kérdezett, mégpedig az oltási tervről, amelybe szerinte zavar csúszott. Nem tudjuk a teljes listát, mi számít krónikus betegségnek például a 60 év alattiak előrébb sorolásához, egymásnak ellentmondó információk vannak, mondta. Nem tudni, mi van a vesebetegekkel, asztmásokkal, COPD-sekkel. Egyes felsorolás mást mond, mint a NEAK-é. Rétvári azt mondta, a WHO igazgatója szerint a magyar oltási terv meggyőző. Az EU járványügyi hivatal szerint az átoltottság is jó, a New York Times szerint is a világ 11. legjobb országa oltásilag Magyarország, sorolta a kormánypárti politikus. Hogy pontosan kinek milyen oltás adható, azt mindenkinek a saját orvosa dönti el, mondta. Bősz viszonválaszában azt mondta, Rétvári nem válaszolt a kérdésre. Rétvári erre megint a 85 százalékot említette, és azt, hogy ha a baloldalon múlik, sokkal kevesebb ember lenne beoltva.

Burány Sándor (Párbeszéd) azt kérdezte, miért nem védik a pedagógusokat, miért oltották őket későn, és miért küldik vissza az iskolába őket védettség kialakulása előtt. Azt is kérdezte, hogy a szociális munkásokat mikor oltják be. Gulyás Gergely azt felelte, nem oltották későn a pedagógusokat, volt egy oltási sorrend, ami az idősekkel kezdődött. A tanárokat Pfizerrel oltják, ami után a védettség jelentős részben az első oltás után is kialakul. Azt is mondta, hogy fontos, hogy ne álljon le a gazdaság, és 2 héttel az oltás után nincs kockázata az iskolák újrakezdésének. Ennek a hónapnak a végéig több mint 4 millió embert, akár 4,4 milliót is be tudunk oltani reményeink szerint, ez a válasz a második kérdésre, mondta. 3,950 ezren regisztráltak, tette hozzá.

Rig Lajos (Jobbik) azzal kezdte, hogy tisztelet jár az egészségügyben dolgozóknak, és azt kérdezte, van-e összefüggés a Magyarországon (is) rendezendő foci-EB és a nyitás között, illetve, hogy eleve miért nyitnak, ha rosszak a számok, és most ráadásul a fiatalokat is keményen sújtja a járvány. Rétvári Bence azt mondta, valóban megbecsülés jár az egészségügyi dolgozóknak, és elmondta, milyen béremelést kapnak. „Ami a nyitást illeti, az ön frakcióvezetője, Jakab Péter a harmadik hullám küszöbén azt mondta, nyitni kell, különben végleg bezárunk. Párttársa, Nunkovics Tibor erre pár nappal azt mondta, itt az ideje a szabályozott nyitásnak. Ez lett volna a felelőtlenség.” Rig Lajos azt mondta, párttársai a vendéglátóegységekre gondoltak akkor. „A kérdés az, hogy van 2,5 millió beoltott, de közülük egymilliónak van védettsége, indokoltnak tartja-e, hogy az iskolák nyissanak.” Rétvári azt mondta, a kormány arra törekedett, hogy minél több embernek védettséget biztosítson, ellentétben a baloldallal.

Rig Lajosról és kérdéséről itt írtunk bővebben.

Egy kormánypárti képviselőtől érkező kérdésre Rétvári azt mondta, az oktatásban 78 ezren kaptak behívót, bő 66 ezren jelentek meg. Ez előtt 34 ezren megkapták már. Így több mint 100 ezer oktatási dolgozó megkapta az oltást, és folytatják a munkát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!