Jakab Péter provokációt, Hadházy Ákos megtiszteltetést emleget Deutsch interjúja után

2021. április 6. – 17:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd reggel nagyinterjú jelent meg a Telexen Deutsch Tamással, melyben a Fidesz-alapító arról beszélt, hogy szerinte Jakab Péter panelprolinak akar látszani. Jakab ezt nem hagyta annyiban, délutáni Facebook-posztjában reagált Deutsch mondataira.

„Kedves Tamás, attól még, hogy frakcióvezető lettem, nem kezdek el urizálni. Ez nem a Fidesz, ahol lassan a WC-re is luxusrepülővel mennek a ficsúrok. Mifelénk nem szokás rázni a rongyot, főleg akkor nem, amikor a nép nyomorog. A nép, amelynek a pénzéből élsz, és akik neked csak »panelprolik«️” – írta Jakab.

A Jobbik elnöke több tiszteletet kér, bár – írta – tudja, hogy a Fidesznél „mindenki annyit ér, amennyije van. Ahogy Lázár János kollégád mondta: »akinek nincs semmije, az annyit is ér«️”. Jakab ironikusan azt írta, hogy Orbán Viktor a kivétel, „akinek te elhiszed, hogy nincs egy forintja sem, bár szerinted 2010 óta mindenkit ő tett itt gazdaggá. Micsoda önzetlen gyerek ez az Orbán Viktor. Ő nem urizál, ő szegény, csak mindenki más lett milliárdos a környezetében” – írta a pártelnök.

Jakab szerint Deutsch hülyének néz egy országot:

„Szerinted »pofátlanság«️ beleszólni, hogyan élnek a Mészáros-félék, szerintem meg provokáció, ahogy élnek. Egy ország provokálása. Ne provokáljatok, Tamás!”

Deutsch az interjúban a következőket mondta Jakabról.

  • Annál szánalmasabb dolog, mint amit most Jakab Péter művel, nem sok van. Mi lesz a következő, kiposztol egy krumplilevesreceptet Kádár elvtárs nyomán? Ez vérciki.
  • Jakab nem gasztronómiai élményekről számol be, hanem azt a politikai marketing patikamérlegen kimért látszatot akarja kelteni, hogy ő egy panelproli.
  • Jakab kimondottan azt a hamis látszatot akarja kelteni, hogy ő egy boy next door, egy virtigli átlagember, és neki csak ennyi fér bele, a milliós képviselői fizetése, a szolgálati autója és a pártja által fizetett személyi sofőrje ellenére.

Ugyanebben az interjúban Hadházy Ákos független képviselőt pszichopatának nevezte Deutsch. „Azon gondolkodom, érheti-e mostanában nagyobb megtiszteltetés vagy pozitívabb visszajelzés az embert annál, mint ha egy ilyen szereplő mocskolja. Azt hiszem, nem. Deutsch képviselő szavai megerősítenek abban, hogy helyes, amit csinálok. Ennyi” – írta a fideszes politikus kijelentéseire reagálva Facebook-bejegyzésében Hadházy.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!