Orbán: Ezt elrontottuk

2021. március 26. – 07:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A vakcinák beszerzését a nyugati világ gyógyszergyáraiból átengedték Brüsszelnek, ami Orbán szerint egy rossz döntés volt. „Az igazság az, hogy elrontottuk, rosszul döntöttük”.

„Azt kellett volna mondani, hogy mindenki maga intézze a vakcina beszerzéseket, de az volt a közbölcsesség, hogy együtt talán inkább sikerülni fog”

-mondta.

Szerinte Brüsszel a beszerzési árra összpontosított, de „ők nem értik úgy az életet, mint mi, és ezt elrontották”. Hozzátette, szerencsére, Szijjártó Péter külügyminiszter már novemberben szólt, hogy baj lesz, „ne hezitáljunk, és minden vakcinát szerezzünk be”, a kormány pedig ezt megfogadta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!