Orbán szerint első lehet az EU-ban Magyarország a korlátozások feloldásával

2021. március 26. – 08:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lehet, hogy lesznek olyan rendezvények, amelyeket a nyáron is csak oltási igazolvánnyal lehet látogatni, de Orbán szerint addigra a korlátozások java már nem lesz érvényben. „Akár minden EU-s országot megelőzően válik szabaddá az élet Magyarországon, erre komoly esély van.” Addig azonban nehéz egy-két hét van előttünk. „Jóindulatot, jóakaratot, türelmet várunk egymástól” – mondta Orbán, aki szerint az orvosok mindent megtesznek, és a nehéz időszakon a lehető legkisebb veszteséggel eshet át az ország.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!