Visszavonta a Miniszterelnökség az építési engedélyt, már biztosan nem lesz betonmonstrum Balatonvilágoson

2021. március 26. – 11:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Villámgyorsan lepörgött a balatonvilágosi vízpartra tervezett betonmonstrum ügye: március 22-én írtuk, hogy a helyi önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordult, valamint keresetet nyújtott be a Pécsi Törvényszékhez egy volt úttörőtábor helyére tervezett 92 lakásos, hétszintes vízparti társasház építési engedélyének visszavonásáért, azonnali jogvédelmet is kérve. A betonmonstrum építését a térség fideszes országgyűlési képviselője, Witzmann Mihály sem támogatta.

Ezután villámgyorsan, március 23-án már hatályba is lépett az a Magyar Közlönyben kihirdetett rendelet, ami az egykori úttörőtábor helyszínére vonatkozóan visszaállítja az eredeti építési szabályozást. Ez azonban még nem jelentette azt, hogy a tájidegen építmény biztosan nem épül meg ott, hiszen a korábban kiadott építési engedély még érvényben volt. Ugyanakkor Witzmann Mihály azt írta, hogy „azonban egyértelműen és határozottan tükrözi a kormány szándékait.(…) Most a hatóságokon a sor, hogy a lakosság és a balatonvilágosi önkormányzat kérésének, valamint a kormányzati szándéknak érvényt szerezve lépjenek az ügyben. Erről egyeztettem a Somogy Megyei Kormányhivatallal ma reggel.”

A Telex megkeresésére Witzmann csütörtökön elmondta, hogy szerdán egyeztetett Füleki Zsolttal, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkárával, és megállapodtak az építési engedély azonnali felülvizsgálatáról. Erről értesítette a balatonvilágosi polgármestert, Takács Károlyt is.

Witzmann Mihály pénteken már arról számolt be a Facebookon: a Miniszterelnökség a mai nappal visszavonta az építési engedélyt, így már biztosan nem épül meg a betonmonstrum.

„Annak viszont valóban örülök, hogy a lakosság és az önkormányzat álláspontját sikerült a kormányhoz eljuttatni, és ennek következtében rekord gyorsasággal került sor a jogszabály módosítására. (…) Az örömünk közös, a siker pedig a balatonvilágosiaké!”

– írta.

A témával ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!