Fellázadt Balatonvilágos a parti betonmonstrum ellen, a kormány máris visszaállította az eredeti építési szabályozást

2021. március 23. – 10:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Alkotmánybírósághoz fordult, valamint keresetet nyújtott be a Pécsi Törvényszékhez Balatonvilágos önkormányzata egy volt úttörőtábor helyére tervezett 92 lakásos, hétszintes vízparti társasház építési engedélyének visszavonásáért, azonnali jogvédelmet is kérve. A település polgármestere akkor azt mondta, hogy az érintett parti részt a szomszédos Club Aligával együtt nemzetgazdaságilag kiemelt területté nyilvánította egy kormányrendelet, így kaphatta meg egy társasházmonstrum az építési engedélyt március elején a Somogy Megyei Kormányhivataltól.

Nem értett egyet a tervvel Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője sem. Ő a Facebookon vasárnap arról írt, hogy a múlt héten hivatalos levélben fordult a Somogy Megyei Kormányhivatalhoz az ügyben, és aggályait a Miniszterelnökség felé is jelezte. Witzmann arról számolt be kedden a Facebookon, hogy a legfrissebb Magyar Közlönyben már meg is jelent és hatályba is lépett az a kormányrendelet, ami az egykori úttörőtábor helyszínére vonatkozóan visszaállítja az eredeti építési szabályozást.

„Ez még nem a végeredmény, hiszen a korábban kiadott építési engedély így is érvényben van, azonban egyértelműen és határozottan tükrözi a kormány szándékait.(…) Most a hatóságokon a sor, hogy a lakosság és a balatonvilágosi önkormányzat kérésének, valamint a kormányzati szándéknak érvényt szerezve lépjenek az ügyben. Erről egyeztettem a Somogy Megyei Kormányhivatallal ma reggel” – írta.

Takács Károly, a település polgármester korábban azt mondta, szerinte

a beruházás magvalósítása ellentétes lenne a helyi építési szabályzattal, és a vízparti építkezést szabályozó miniszteri rendelettel is, amit felülírt az új kormányrendelet.

A tervezett építmény szerinte teljesen tájidegen, a kiadott engedély pedig nem biztosítja az önkormányzat elővásárlási jogát a bárki által megközelíthető parti sáv, illetve sétány kialakítására, amit a 2018-as területrendezési törvény is szorgalmaz. Azért kértek azonnali jogvédelmet a területre, mert a bontási munkák már megkezdődtek ott.

A 8300 négyzetméteres, állami tulajdonú ingatlan korábban úttörőtáborként, majd Erzsébet-táborként is működött. Szerette volna az önkormányzat az elmúlt években ingyenes vagyonjuttatással vagy hosszú távú vagyonkezeléssel átvenni, de a nemzeti vagyonkezelő tavaly értékesítette, a polgármester tudomása szerint 326 millió forintért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!