Balatonvilágos Alkotmánybírósághoz fordul egy partra tervezett hatalmas társasház miatt, a térség fideszes képviselője sem támogatja a betonmonstrumot
2021. március 22. – 16:08
frissítve
Az Alkotmánybírósághoz fordult, valamint keresetet nyújtott be a Pécsi Törvényszékhez Balatonvilágos önkormányzata egy volt úttörőtábor helyére tervezett 92 lakásos, hétszintes vízparti társasház építési engedélyének visszavonásáért, azonnali jogvédelmet is kérve, írja az MTI.
Takács Károly polgármester elmondta, az érintett parti részt a szomszédos Club Aligával együtt nemzetgazdaságilag kiemelt területté nyilvánította egy kormányrendelet, így kaphatta meg egy társasházmonstrum az építési engedélyt március elején a Somogy Megyei Kormányhivataltól. Szerinte azonban
a beruházás magvalósítása ellentétes lenne a helyi építési szabályzattal, és a vízparti építkezést szabályozó miniszteri rendelettel is, amit felülírt az új kormányrendelet.
Hozzátette, a tervezett építmény teljesen tájidegen, a kiadott engedély pedig nem biztosítja az önkormányzat elővásárlási jogát a bárki által megközelíthető parti sáv, illetve sétány kialakítására, amit a 2018-as területrendezési törvény is szorgalmaz.
Az önkormányzat az azonnali jogvédelmet, vagyis az engedély felfüggesztését azért kérte, mert a területen a bontási munkák megkezdődtek, így az építkezést bármikor beindíthatja az engedélyt jegyző Archibald Kft.
A 8300 négyzetméteres állami tulajdonú ingatlan korábban úttörőtáborként, majd Erzsébet-táborként is működött. Szerette volna az önkormányzat az elmúlt években ingyenes vagyonjuttatással, vagy hosszú távú vagyonkezeléssel átvenni, de a nemzeti vagyonkezelő tavaly értékesítette, a polgármester tudomása szerint 326 millió forintért.
Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője Facebookon vasárnap arról írt, hogy a múlt héten hivatalos levélben fordult a Somogy Megyei Kormányhivatalhoz az ügyben, és aggályait a Miniszterelnökség felé is jelezte. Azt írta posztjában, hogy miközben a Balaton turisztikai fejlesztését támogatni kell, de a konkrét beruházás szerinte több szempontból is túlzó és tájidegen. „A Balaton-parti sávjának beépítése pedig erősen kifogásolható! Ezért a beruházás megvalósítását így biztosan nem tudom támogatni!” – írta, és hozzátette:
mindent el fog követni azért, hogy „a látványterveken látható betonmonstrum ebben a formában ne épülhessen meg Balatonvilágoson”.
A tervezett építkezés ellen közben aláírásgyűjtéses kampányt is indított az Aligai Fürdőegyesület.
A beruházásról először a Balatontipp.hu írt hosszú, részletes cikket tervrajzokkal, látványtervekkel. „A területen álló épületek bontását február végén megkezdték, és közzétették a beépítéssel kapcsolatos terveket. Mint ebből kiderül, szó nincs a kormányrendelet indokaként használt szállodafejlesztésről. Egyszerűen csak fel akarnak építeni egy 92 lakást és egy vendéglátó egységet magába foglaló hétszintes társasházat, ami a telek szinte egészét elfoglalja.
És a korábban tervezett 30 méteres védett parti sáv és a sétány helyett az épület egyik szárnya 8 méterre lesz a Balatontól”
– áll például a cikkben. További részletek itt.