A fiatalok kevésbé akarják a Galvani hidat, mint az idősek

2021. március 24. – 16:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A fővárosiak többsége támogatja a Galvani híd építését, negyedük viszont kifejezetten a hidak építése ellen van. A fiatalok és ellenzéki szavazók kevésbé akarják a hidat, mint az idősebbek és kormánypártiak – derül ki a Medián közvélemény-kutatásából. Meglepetésre a budapestiek még a hidaknál is jobban szeretnének új körutakat a Hungária-gyűrűn kívül.

A budapestiek többsége, összesen 65 százaléka támogatja a Galvani híd építését, negyedük, azaz 25 százalékuk azonban kifejezetten a hidak építése ellen van – ez derül ki a Medián friss közvéleménykutatásából, amit a kormányzati Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) megbízásából a tervező cég rendelt meg. A dél-budapesti térségben élők elkötelezettebbek: az érintett lakosok 73 százaléka támogatja a Galvani hidat – közülük leginkább is a csepeliek, aztán a dél-budaiak, majd a dél-pestiek.

A fővárosiak között azonban nem mindegy, hogy kormánypárti vagy ellenzéki/pártnélküli valaki. Az előbbiek sokkal inkább szeretnék a hidat (83 százalékuk), az utóbbiak kevésbé (73-74 százalék). Érdekes, hogy különbség mutatkozik a támogatási arányban attól függően, hogy fiatalabb vagy idősebb a válaszoló. A fiatalabbaknak ugyanis kevésbé fontos a Galvani híd, mint az idősebbeknek.

A generációs véleménykülönbségre a kutatók sem leltek magyarázatot. A fiatalok viszonylagos fejlesztésellenességét a vizsgálatok szerint nem magyarázzák sem az eltérő közlekedési szokásaik (autó-/kerékpárhasználat), sem a pártválasztásuk, de még a különböző fejlesztési irányokkal való egyetértés sem: mindegyik véleménycsoportban igaz, hogy a fiatalabbak kevésbé tartják fontosnak a híd építését, mint az idősebbek.

A felmérés szerint a kispesti kiserdő védelmére irányuló kezdeményezések nem mutathatók ki érdemben a híd megítélésén: a 19. kerületben élők közül azok, akik a hídhoz csatlakozó úthálózat által érintett környéken laknak, a hasonló módon érintettek, tehát a környéken lakók átlagától alig maradnak el a híd támogatásának mértékében.

Az érintett agglomerációs települések lakossága körében is jelentős a híd megépítését szükségesnek tartók aránya: 76 százalék.

A Galvani hídtól kedvező hatást, a belvárosi forgalom csökkenését várja a lakosság kétharmada, és az a budapesti közlekedés egészét is érdemben fogja javítani a budapestiek fele szerint. Az érintett budapesti és agglomerációs területeken élők az átlagnál még kedvezőbben értékelik a híd várható hatását.

A Galvani híd látványterve – Forrás: BFK
A Galvani híd látványterve – Forrás: BFK

A Budapesten élők 22 százalékának a rendszeres útvonalát érinti majd a Galvani híd, ők azok tehát, akik rendszeresen fogják használni. Napi szinten 1 százalék, de hetente legalább egyszer-kétszer 14 százalék fog a várakozásai szerint áthajtani rajta. A közvetlenül érintett területeken élők ennél jóval magasabb arányban fogják használni a hidat várakozásaik szerint.

Új körutat még jobban szeretnének

Van azonban olyan fejlesztés, amit a megkérdezettek még a hidaknál is jobban hiányolnak Budapestről: a körút jellegű, a külső városrészeket a belváros megkerülésével összekötő útvonalak népszerűsége szinte maximális, a koncepciónak alig akadnak ellenzői. A Körvasútsori körút (régebbi nevén Munkás körút) vagy a Külső kerületi körút jellegű utak szükségességének átlagos értékelése 100-as skálán 89 pont.

Bár a közvélemény-kutatás szerint a lakosság többsége támogatja, a Galvani híd szükségességének szakmai megítélése nem ennyire egyértelmű. A különböző álláspontokat nemrég a Hídvita nevű társadalmi vitasorozatban mutatta be a Telex.

A kutatás adatfelvételét 2021. március 1-je és 19-e között végezte a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet, három részminta (a teljes főváros – az érintett kerületek – és az érintett agglomerációs települések lakosainak) telefonos megkérdezésével.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!