Nem kér elnézést a Deutsche Welle a budai vár felújításáról készített riport miatt

2021. március 19. – 11:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közleményben utasította vissza Ungváry Krisztián történész, V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester és Tutsek Pál, a Deutsche Welle szerkesztője az elmúlt napokban megjelent sajtóhíreket, melyek szerint a német közszolgálati televíziós csatorna „bocsánatot kért” a budai vár felújításáról készített riportja miatt.

„A Deutsche Welle csupán sajnálkozását fejezte ki azért, ha valaki az adásban elhangzottakat félreértette volna. Valójában a Deutsche Welle adásában semmi olyan állítás nem hangzott el, ami bocsánatkérést indokolna”

– írták. Hozzátették, a kormányzat eddig 200 milliárd forintot költött a minisztériumok Várba költöztetésére úgy, hogy még csak hatástanulmányt sem készítettek erről. „Az Országgyűlés elnöke, Kövér László politikai ellenfeleit terroristák utódainak nevezi, akik legszívesebben ott folytatnák, ahol elődeik abbahagynák. Mi ezeket a megnyilvánulásokat kritizáltuk és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy mondanivalónkat az állami tömegtájékoztatás meghamisítja.”

Mi is megírtuk, hogy a Deutsche Welle riportját megbotránkoztatónak tartotta a Budavári Lakosok Szövetsége, véleményüket pedig jócskán felkapta a kormánymédia. A Deutsche Welle riportjábanban (ami ide kattintva megnézhető) az I. kerületi polgármester és Ungváry Krisztián történész arról beszélt, hogy a kormány a vári építkezések stílusával, épületeivel megidézik a Horthy-érát, a sötét 1940-es éveket, a zsidóüldözést, ami szerintük rossz társadalmi üzenet.

A Budavári Lakosok Szövetsége – amelynek elnökhelyettese, Dr. Sándor Péterné a kerületi Fidesz-KDNP frakció tagja – szerint ez olyan látszatot kelt, mintha a magyar kormány a budai Vár helyreállításával a náci Németország általi megszállás korát és az akkori viszonyokat akarja restaurálni Magyarországon, ezért levélben korrigálást kért a szerkesztőktől.

A Deutsche Welle később megjegyzést tett a videóhoz, amelyben elismerték, hogy a riport történeti hivatkozása aggodalmat kelthetett néhány nézőben, azt ugyanakkor világossá tették, hogy a náci Németország felelős a zsidók százezreinek elszállításáért és meggyilkolásáért.

Elnézést kértek, ha a riport más benyomást keltene és egyoldalúnak tűnne. Ezt értelmezték a kormányzati médiában úgy, hogy a riportért kértek elnézést.

A Budavári Lakosok Szövetsége a Magyar Nemzetnek később úgy reagált, hogy szerintük ebben az ügyben az egyetlen elfogadható megoldás a videó törlése lenne, ugyanis „a történelem meghamisítására és hazugságok közlésére nincs mentség”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!