Eljárás indult a Nemzetközi Oltóközpont ellen, ahol ötezer forintért lehet regisztrálni az oltásra

2021. március 18. – 13:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztálya eljárást indított a Nemzetközi Oltópont Kft. ellen, erről a kormányzati tájékoztató oldal számolt be csütörtökön.

Ez az a magáncég, amelynél ötezer forintért lehet regisztrálni a koronavírus elleni oltásra.

Az ár nem tartalmazza a vakcina és az oltás költségeit, csak az oltás jogát biztosítja a páciensnek, viszont cserébe elengedik az oltáshoz szükséges háromezer forintos orvosi konzultáció árát. Az oltás beadása 1450 forintba fog kerülni náluk. A koronavírus ellen eddig engedélyezett vakcinákból két adagot kell beadni, az már háromezer forint.

A kormányhivatal azt vizsgálja, hogy a cég tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat-e azzal, hogy pénzért előjegyzést vesz fel az oltásokra, de nézik az oltással kapcsolatos tájékoztatásukat is. A céggel szemben korábban folyt már fogyasztóvédelmi eljárás, most azonban az „országos oltási stratégia előrehaladtával felmerült új körülmények miatt” ismét vizsgálatot indított a hatóság, írja a közlemény.

A Nemzetközi Oltóközpont saját bevallása szerint augusztus 20. óta árulja az előfoglalási jogot. November 28-ig összesen 4997 ember foglalt elő, és majdnem 25 millió forintot fizettek be, írtuk korábban. Akkor a Telexnek azt nyilatkozta a cég, hogy a „legoptimistább forgatókönyv szerint” akár már március végén elkezdhetik oltani a regisztrálókat. Azt azonban nem tudták megmondani, hogy milyen vakcinával oltanak majd, ezekből mennyit szereznek be.

Többek között erre is kíváncsi a kormányhivatal: arra kötelezte a céget, hogy árulja el, eddig milyen összegben szedett be előfoglalási díjat, kitől vásárolnának vakcinát, és mikor kezdenék meg az oltásokat. A közlemény arra is kitér, hogy jelenleg csak államok vásárolhatnak oltóanyagot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!