Karácsony gyíkembereket és Mészáros Lőrincet emlegetve válaszolt a Fidesz zászlós vádjaira

2021. március 18. – 10:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti Fidesz a napokban azért vonta kérdőre Karácsony Gergely főpolgármestert, mert szerintük március 15-én, a nemzeti ünnepen miért nem kerültek ki Budapest köztereire, hídjaira, főútvonalaira a nemzeti színű zászlók, holott ez jogszabályban előírt kötelezettsége lenne.

Az erről szóló cikkünkben is jeleztük, hogy a Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője által jegyzett poszt nem teljesen fedi a valóságot: a városban járó Telex-újságírók ugyanis több hídon is látták a kitett nemzeti lobogókat, a Lánchíd pedig március 14-én este nemzeti színű díszkivilágítást is kapott. Az utakon is kihelyezték a lobogókat – ez például a BKK ünnepnapi Facebook-posztján is látszik a Rákóczi út esetében.

Karácsony Gergely is reagált a fővárosi Fidesz kritikájára. Bejegyzésében azt írta: mint minden évben, idén is kikerültek a nemzeti lobogók a budapesti hidakra. Ehhez képeket is csatolt a fellobogózott Szabadság hídról és a díszkivilágítást kapott Lánchídról.

„Értem én, hogy a Fideszben mindenért és annak ellenkezőjéért is politikai támadást kell indítani ellenem és a városvezetés ellen, ez ott, úgy látszik, kell a jó emésztéshez. De vajon most mi járhatott a fejükben? Hogy éjjel, titokban énkezemmel szedtem le a zászlókat? Vagy a gyíkemberek? A pomogácsok? Vagy mi volt az elképzelés?”

A főpolgármester azt javasolja a Fidesznek, hogy legközelebb, mielőtt a témában nyilatkoznak, tegyenek egy sétát a városban. Ezután idéz egy kommentet is, ami Mészáros Lőrinc állítólagos hétvégi dubaji utazására utal. Bejegyzése alatt még külön megjegyezte Karácsony, hogy Orbán Viktor ünnepi videójában is feltűnik egy fellobogózott útszakasz és a Szabadság hídra kihelyezett zászlók is látszanak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!