Hadházy Ákos: Mészáros Lőrinc Dubajban töltötte a hosszú hétvégét

2021. március 17. – 14:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Dubajban töltötte a március 15-i hosszú hétvégét Mészáros Lőrinc, ahonnan március 16-án, kedden kora este magánrepülőgéppel jött haza, állítja Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. A politikus Facebook-bejegyzéséhez egy úgynevezett handling requestet, vagyis a repülőgép kiszolgálását igénylő űrlapot is csatolt, amit a dubaji reptérnek küldtek el, benne az utasok részletes adataival. Ennek hitelessége egyelőre nem megerősített. A papíron szereplő többi nevet a magánszféra védelmének tiszteletben tartása miatt nem írjuk le.

A kisgép landolásáról a Hvg.hu munkatársai videót is készítettek, ezen az látszik, hogy a repülőből először egy férfi, majd egy szőke nő száll ki, akik aztán rögtön egy ott várakozó kisbuszra szállnak fel. Az arcuk nem ismerhető fel minden kétséget kizáróan.

Az viszont biztos, hogy kedden 18 óra 47 perckor az OE-LEM jelzésű repülőgép landolt Ferihegyen. Mészáros Lőrinc és családja 2019-ben is ezzel az osztrák magánrepülőgéppel utazott nyaralni a Maldív-szigetekre. Akkor az Átlátszó munkatársa a Ferihegyi repülőtér kisgépes terminálján fotózta le őket a visszatérés után.

2018. július 25-én ugyanezzel a magánrepülőgéppel utazott Orbán Viktor miniszterelnök is a Mol Vidi bulgáriai meccsére. A kormánykommunikáció akkor azt állította, hogy a miniszterelnök a Mol Vidi tulajdonosától, Garancsi Istvántól kapta ajándékba a repülőutat.

Orbán Viktor az utóbbi hetekben többször is hangsúlyozta, hogy a járvány harmadik hullámának felívelő szakaszában a vírus behurcolása miatt sem ajánlott külföldre utazni.

Március 5-i rádióinterjújában a kormányfő mindenkit arra kért, halassza el a luxusnyaralásokat, mert a vírus hazahozatalával bajba sodorhatnak másokat. Orbán konkrétan az exkluzív üdülőhelyekről hazaérkezőkről is beszélt:

„Tanganyika, Maldív-szigetek, Dubaj, pedig ott a legátoltottabbak az emberek talán. Mégis most arra kérek mindenkit, hogy ezeket a veszélyes helyekre tervezett luxusvakációkat halasszák el. Nem azért, mert irigyeljük tőlük az ilyesmit, hiszen ha van pénzük, akkor tegyék, hanem arról van szó, hogy hazahozhatnak olyan vírusokat, amelyek eddig is ismeretlen mutánsok, és itt bajba sodorhatnak másokat; nem magukat, hanem másokat.”

„Ez több esetben megtörtént már, tehát itt erőteljesen arra kérek mindenkit, hogy halasszák el ezeket az utazási terveiket” – mondta.

Ha igaz, amit Hadházy állít, akkor a miniszterelnök kérését pont az első számú NER-milliárdos hagyta totálisan figyelmen kívül. Az utazással kapcsolatban a Telex több csatornán is próbálta elérni Mészáros Lőrincet, de kérdéseinkre eddig nem kaptunk választ. A kérdésünket elküldtük a kormánynak is, a csütörtöki kormányinfón várunk rá választ.

Frissítés: A 24.hu-nak a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatósága azt válaszolta, hogy

„Mészáros Lőrinc úr sem üzleti, sem magánéleti vonatkozásban nem kíván nyilatkozni”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!