Az oroszok kedvéért indíthatják újra a HÉV-tendert

2021. március 18. – 17:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orosz érdekek állhatnak amögött, hogy a magyar kormány visszavonja és újraindítja a tavaly ősszel megkezdett több mint 200 milliárd forint értékű HÉV-járműbeszerzést, írja a Direkt36 oknyomozó portál.

Még szeptember végén írtuk, hogy összesen negyvenkét (+ tizenkét opcionálisan megvásárolható) új HÉV-szerelvény beszerzésére írt ki pályázatot a MÁV-HÉV. A kiírás alapján normál nyomtávú, moduláris felépítésű, minden modulban alacsonypadlós, csuklós, kétoldalas ajtóelrendezésű, kétirányú közlekedésre alkalmas, mindkét végén teljes értékű vezetőfülkével ellátott, valamint teljes hosszban átjárható utasterű lesz minden új személyszállító HÉV jármű.

Az érdeklődő cégeknek október 26-ig kellett jelezniük részvételi szándékukat a tenderen. A szigorú és elég egyedinek számító feltételek miatt a húsz érdeklődőből mindössze kettő adott be végül jelentkezést: a francia Alstom (olasz leánycégén keresztül) és a svájci Stadler (lengyel leányvállalatával).

Ezt a több mint 200 milliárdos értékű tender vonja most vissza a kormány a Direkt36 értesülései szerint. A beszerzés visszavonását azzal indokolják Gulyás Gergely és Mager Andrea miniszterek, hogy az Alstom és a Stadler túl magas árajánlatot tett. A tender visszavonásáig a Stadler ajánlata tűnt befutónak a portál forrásai szerint.

A Stadler lehetséges járműve – Kengyel Kristóf színterve – Forrás: Stadler
A Stadler lehetséges járműve – Kengyel Kristóf színterve – Forrás: Stadler

A Direkt36 szerint azonban az új tender kiírásának valódi célja az lehet, hogy Oroszország legnagyobb vasúti gépgyártó cégcsoportja, a Transmashholding is újra versenybe kerülhessen a hatalmas megrendelésért. A portál emlékeztet, hogy hasonló dolog történt a budapesti hármas metró kocsibeszerzésénél is 2015-ben: ott az eredeti tervek módosítása, majd a jobb ajánlatot tevő versenytárs kizárása után lett a Transmashholding-cégcsoport a befutó.

A Transmashholding azért nem tudott elindulni az eredeti tenderen, mert nem tudták teljesíteni a kiírás több feltételét sem. A vállalat nem tudna alacsonypadlós szerelvényeket gyártani, illetve a szerelvény túl nehéz lenne, lassan gyorsulna és gazdaságtalan lenne üzemeltetni egy MÁV-os belső feljegyzés szerint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!