Gigantikus méretű birtok épül a Balaton-felvidéken

2021. március 17. – 18:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mára nagyjából 20 ezer négyzetméteresre hízott az a balatonhenyei birtok, amely 2019-ben még a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatójához, Guller Zoltánhoz kötődött, ma már viszont a terület egy olyan tőkealap tulajdonában van, aminek kezelője Tiborcz István egy barátjának cége. Az Átlátszó munkatársa Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő segítségével, pilótával ellátott kisrepülőgéppel repült be a terület fölé, és készített felvételeket.

A lap szerint az eredeti, több telekből összevont, 8992 négyzetméteres terület a szomszédos telkek odacsatolásával majdnem kétszeresére bővült. A területen

  • főépület (739,06 m²),
  • nyári lak (107,38 m²), valamint
  • fürdőépület (170,48 m²) is készül,

és a tulajdonos idén az épületek további bővítésére kért engedélyt a Veszprém Megyei Kormányhivataltól.

Fotó: Németh Dániel / Átlátszó
Fotó: Németh Dániel / Átlátszó

A telek jelenleg a Közép-európai V. Magántőkealap tulajdona, ennek tulajdonosi háttere azonban nem nyilvános adat, a cégbírósági adatokból csak annyit lehet tudni, hogy az alap kezelőjének – Közép-európai Kockázati és Magán Tőkealap-kezelő Zrt. – vezetője és felerészben tulajdonosa a Tiborcz István barátjaként ismert Szécsényi Bálint.

Balatonhenye neve onnan lehet ismerős, hogy januárban kiderült, Varga Judit igazságügyi miniszter és férje, Magyar Péter balatonhenyei házukra a maximális, 10 millió forintos családi otthonteremtési kedvezményt is felvették az UniCredit Bankon keresztül. Arról, hogy ez hogyan sikerülhetett a miniszternek, ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!