A meghosszabbított veszélyhelyzet ellenére tüntetést szervez a Mi Hazánk március 15-re

2021. március 9. – 11:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tiltakozó gyűlést szervez a Mi Hazánk március 15-re. A Fidesz jobboldali ellenzékeként létrejött, bár a kormánypárttal sok esetben egyetértő Mi Hazánk szerint „túlzott lezárások” léptek életbe a március 8-án bevezetett szigorítással, amelyek indokolatlanok, mivel novemberben hasonló adatok mellett sem voltak ilyen mértékű korlátozások.

Igaz, a párt állításával szemben az adatok romló helyzetet mutatnak, március 9-én rekordot döntött a kórházban kezeltek száma, a napi halálesetek száma újra növekszik, kedden 158 fertőzött vesztette életét.

A párt szerint általában enyhébb korlátozások jellemzik a környező országokat, bár Szlovákiában és Ausztriában sem kevésbé szigorúak a lezárások.

A parlamenten kívüli párt szerint szükség van a járványból hasznot húzó cégektől szolidaritási adóra – hogy milyen cégek húznak hasznot a járványból, az nem derült ki.

A korlátozások alatt tömegrendezvényt tartani nem lehet, a párt szerint azonban éppen egy időben arrafelé sétálni, ahol a Mi Hazánk gyülekezőt tart, nem tilos. Ugyanakkor, „aki a polgári engedetlenségi mozgalom keretében demonstrálva részvétele miatt bírságot kap, azok számára gyűjtést indítottunk” – idézte a párt közleményét Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!