A Fidesz reménytelenül lemaradni látszik a lájkbajnokságban

2021. március 7. – 16:02

frissítve

A Fidesz reménytelenül lemaradni látszik a lájkbajnokságban
Kép: Jakab Péter / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

15. alkalommal jelentkezik heti lájkbajnokság rovatunk, ami azt jelenti, hogy már majdnem négy hónapja követjük figyelemmel és elemezzük a magyar politikusok teljesítményét és népszerűségét a közösségi médiában. A héten eléggé felpörögtek az események, a Fideszt kitették/kilépett az EPP frakciójából, a magyar egészségügy a pandémia kellős közepén elvesztett 4000 embert, és a hét végére beütött az újabb járványügyi szigorítás is. Ehhez képest a facebookos lájkok leginkább a paprikás krumpli és a nokedli relációjában mozogtak, ami jól mutatja, hogy a magyar közélet 2021-ben valami olyasmi, aminek a kitalálásához a fénykorát élő Monty Pythonnak is valami nagyon durva anyagot kellett volna szívnia.

A múlt héten valahol ott maradt abba a közösségimédiás politikai nyilvánosság végtelen története, hogy az ellenzéki oldal magához ragadta a kezdeményezést, és a teszkóparizer-pirosarany vs. yacht-kaviár törésvonal mentén sikeresen kettéosztotta a Facebook népét. Nem túl meglepő, hogy előbbi oldallal sikerült több embernek azonosulnia lélekben, hullott is a lájk, mintha dézsából öntenék. Bár elég sok minden történt a héten, ezt a tematikát sikerült nagy sikerrel továbbvinnie Jakab Péternek, és amint mindjárt látni fogjuk, paprikás krumplival és nokedlivel leköröznie a teljes mezőnyt. Reméljük, ezzel nincs még vége a gasztropolitika aranykorának, és jövő héten rátérünk az örökzöld „ananász a pizzán” témára is, amiről ma még nem is sejtjük, hogy a liberális fertő legalja, és Soros György találta ki személyesen, vagy Árpád vezérig visszavezethető nemzeti hagyomány.

De előbb lássuk a heti toplistát, ki hány lájkot gyűjtött be a politikusaink közül:

interakciókhirdetési pénz
1.Jakab Péter292 00053 000
2.Hadházy Ákos124 0000
3.Gyurcsány Ferenc113 0000
4.Karácsony Gergely113 0000
5.Dobrev Klára101 000116 000
6.Orbán Viktor97 0000
7.Szijjártó Péter92 0000
8.Szabó Tímea83 00069 000
9.Márki-Zay Péter71 000212 000
10.Stummer János71 0005 000
11.Z. Kárpát Dániel70 000119 000
12.Fekete-Győr András59 000633 000
13.Ujhelyi István56 0000
14.Varga Judit55 0000
15.Kocsis Máté44 000162 000

(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a február 26. péntek dél és március 5. péntek dél közti eseményeket tükrözik. Interakciók alatt a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük, ezresre kerekítve. A facebookos politikai hirdetésekre költött összegek a közösségi oldal Ad Library platformjáról valók, itt kis késésben vannak az adatok, a február 26. és március 4. közti időszak költéseit mutatják. A kis szimbólumok az előző heti pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, illetve stagnáló helyezést mutatják.)

A top10 tanulság a top15-ről

1. Jakab Péter zsinórban hatodszor (!) nyeri meg a hetet, ráadásul sosem látott fölénnyel. Az is példátlan, hogy a legjobb fideszes csak a hatodik helyre fut be – eddig a lájkbajnokság összes fordulójában volt a dobogón kormánypárti versenyző (sőt, előfordult, hogy csupa fideszes volt az első három). A tavaly decemberben két hetet is az élen záró Varga Judit 14. helyezése a leggyengébb, amit valaha felmutatott az igazságügyi miniszter, és Szijjártó Péter sem zárta soha ennyire gyenge helyezéssel a hetet, mint a mostani hetedik. Orbán Viktor volt már ennél lejjebb, de nem sokszor – és hol vannak már azok az idők, amikor heti 250-300 ezer lájkokat termelt könnyedén. Egy szó, mint száz: sosem álltak még ennyire rosszul a kormánypárti politikusok a lájkbajnokságban.

2. A gyenge eredmény elsődleges oka nem az, hogy drasztikusan visszaesett volna az aktivitásuk vagy a követőtáboruk lelkesedése (január elején a mostani lájkmennyiségekkel Orbán és Szijjártó is dobogós kell volna), hanem a többi versenyző pörgött fel nagyon, és húzott el mellettük. A top15 összesen majdnem másfél millió lájkot kaszált be a héten, ennél többet csak a karácsony előtti héten hoztak össze. Az a 44 ezer lájk, amivel Kocsis Máté most éppen csak befért a 15. helyre, átlagos heteken a 10. hely környékére elég, de volt olyan hét is, amikor a 6. helyre be lehetett futni vele. Szóval, általánosan nagyot erősödött a mezőny, csak épp a fideszesek nem.

3. Lássuk, mik voltak a hét legnépszerűbb posztjai!

  • Orbán Viktor fotója arról, hogy megkapja az oltást (44 ezer interakció)
  • Jakab Péter fotója arról hogy paprikás krumplit eszik nokedlivel (39 ezer), majd a folytatás, amiben az őt ezért leprolizóknak üzen, hogy „Elhiszem, hogy az adriai luxusjachtokról, meg a Maldív-szigetekre tartó luxusrepülőkről távolinak tűnik a magyar valóság, de ideje lenne leszállni a magasból ficsúrok, hogy egy kicsit megismerjétek.” (42 ezer)
  • Jakab a kormány járványellenes intézkedéseit ekézi (37 ezer)
  • Karácsony Gergely kirándul (31 ezer)
  • Gyurcsány arra célozgat, hogy a miniszterelnök talán nem is a kínai vakcinát kapta meg, mint ahogyan azt állítja (25 ezer)

Vegyük észre, hogy ha a paprikás krumpli is elindul a lájkbajnokságon, önmagában befért volna a top10-be a maga 80 ezer lájkjával. Érdemes még megemlíteni, hogy Karácsony kirándulós fényképével szinte egy időben tett ki Varga Judit is egy gyerekekkel kirándulós fotót, ami viszont csak 17 ezer lájkot kapott – viszont elég régóta az első családi fotó volt Varga Judit falán (anno november-decemberben szinte minden második posztja ilyen volt, rendszeresen a dobogón is végzett).

4. Az eddigi számok az összes interakciót mutatták ömlesztve, de szét lehet ezt egy kicsit jobban is szálazni; nézzük meg, hogy az általában értékesebbnek tartott kategóriákban ki hogy muzsikált! A legértékesebbnek a megosztás számít, hiszen az aktívan segít terjeszteni az adott politikus üzenetét, a komment pedig azt mutatja, hogy elég erős reakciót váltott ki valakiből, hogy hozzászóljon (aztán a komment persze már lehet akár negatív is).

megosztáskomment
1.Jakab Péter34 0001.Jakab Péter24 000
2.Hadházy Ákos33 0002.Orbán Viktor19 000
3.Gyurcsány Ferenc22 0003.Szijjártó Péter11 000
4.Stummer János22 0004.Fekete-Győr András10 000
5.Szabó Tímea21 0005.Karácsony Gergely10 000
6.Z. Kárpát Dániel13 0006.Ujhelyi István9 000
7.Dobrev Klára11 0007.Gyurcsány Ferenc9 000
8.Márki-Zay Péter10 0008.Hadházy Ákos8 000
9.Ujhelyi István9 0009.Varga Judit8 000
10.Vadai Ágnes9 00010.Márki-Zay Péter7 000

A megosztásokban még látványosabb a fideszesek lemaradása, mint összetettben, egyetlen kormánypárti politikus sincs a top10-ben, Szijjártó csak a 17., Orbán a 19., Varga Judit a 29, neki mindössze 1800 megosztást sikerült elérnie. A megosztások aránya az összes interakciójuk között csak 3-4%, ami nagyon kevés ahhoz képest, hogy a legjobbak (Stummer, Hadházy, Szabó Tímea) simán 25% fölötti arányt produkálnak.

A kommenteknél már sokkal jobban fut a fideszes szekér, úgy tűnik, náluk inkább visszajelezni szeretnek a követőik az adott politikus felé, míg az ellenzékieknél inkább továbbadni az üzenetet a saját ismerősi körben.

5. Menjünk még egy szinttel mélyebbre, hiszen a sima lájk mellett vannak a Facebookon különböző érzelmeket kimutató emojik is. Lássuk, mik voltak a héten az egyes érzelmekre legjobban ható posztok!

  • A legtöbb mérges emoji: Szabó Tímea kifakadása („Orbán Viktornak elment a maradék esze!”) az egészségügy átalakításáról. A top10-ben az arány 9:1 az ellenzék javára.
  • A legtöbb meglepett emoji: Hadházy posztja arról, hogy Grazban járt a honvédség egyik, luxusrepülőnek is beillő gépe, és vajon kit szállíthatott – ez ugye egy elég leplezetlen utalás a magyar közélet egyik legrégebbi összeesküvés-elméletére. A top10-ben az arány 8:2, a nyolc ellenzéki posztból hat Hadházyé, ő egyértelműen a magyar politika wow-királya.
  • A legtöbb szomorú emoji: Gyurcsány bejegyzése arról, hogy 5500 dolgozó távozott a magyar állami egészségügyből (valójában csak 4000, de ez a lényegen nem sokat változtat). A top10 aránya 9:1 az ellenzéknek.
  • A legtöbb szívecskés emoji: Jakab Péter és a nokedlis paprikás krumpli. A top10-ben az arány 8:2 az ellenzék javára (Dúró Dórát itt a kormányoldalhoz számoltuk). Megjegyzendő, hogy itt aztán senki nem fogja vissza magát, ha a lájkszivattyú pörgetéséről van szó, Szabó Tímea egy, Jakab kettő, Dúró Dóra pedig négy gyereket dob be, utóbbi még egy – le nem darált – mesekönyvet is. Karácsony hóvirágot villant, Dobrev Klára a kutyáját, úgy árad a szeretet, mintha nem lenne holnap.

6. Külön pontban foglalkozunk a legtöbb nevető emojit kapott posztokkal, mert itt nagyon érdekes jelenséget vehetünk észre az utóbbi időben. Eddig is megesett, hogy egy-egy bejegyzés úgy kapott sok nevetős visszajelzést, hogy a posztot egyáltalán nem viccnek szánták – az ilyen trollkodós lájkolás azt üzeni, hogy az ember körberöhögi az adott politikust. Ez a trend most addig fajult, hogy a többség, azaz 10 legtöbb nevető emojis posztból 7 valójában semmilyen szinten nem humoros, tehát ilyesfajta ellen-lájkokat kapott tömegével. Orbánnak például az oltás megkapását megörökítő fotója és videója is ide került, és eléggé zavarba ejtő, hogy az egyiknél négyszer, a másiknál nyolcszor több nevetés van, mint szívecske. A három, saját jogán sok nevető emojit kapó posztól kettő Gyurcsányé. 2021, Magyarország: a politika legviccesebb szereplője Gyurcsány Ferenc.

7. A toplistáról úgy tűnhet, hogy az egy szál Fekete-Győr Andráson kívül mindenki eléggé visszavágta a pénzzel megtolt posztokra szánt költségvetését, de ha kicsit messzebbre nézünk, láthatunk még egy erős kivételt: Magyarország kormánya 12,5 millió forintot tolt facebookos hirdetésekbe a héten. Pontosabban egy darab szponzorált posztba, hogy a csapból is az folyjon. A poszt a kínai vakcinát népszerűsítette.

8. Őrületes tempóra kapcsolt a politikusok követőtáborának gyarapodása. Itt a heti ezer plusz követőt szoktuk kiemelkedő eredménynek tartani, és átlagos heteken 3-4-en ugorják meg ezt a szintet. Most kilenc politikusnak sikerült ez, Jakab továbbra szuperhatékonyan toboroz (+12 ezer), Orbánnak is összejött 4000, és az ezres határ fölött volt még Hadházy, Gyurcsány, Szijjártó, Márki-Zay, Szabó Tímea, Fekete-Győr, illetve Dézsi Csaba András. Ennél is meglepőbb, hogy olyan versenyzők húztak be +6-800 követőt, akik egyébként a lájkok számában a többször lekörözött, 10 ezer alatti „futottak még” mezőnyben végeztek: Gulyás Gergely, Kásler Miklós, Brenner Koloman.

9. A szürkezónás propagandaoldalak legnépszerűbb posztjai között továbbra is nyomasztó fölényben vannak a kormányt támogatók, 15:5 az arány a top20-ban. A Fidesz-KDNP 2021 nevű rajongói oldal dominanciája kezd megkopni, már csak 7 posztjuk van a legjobb 20 között, 5 a kőkemény kormánypropagandát harsogó Számok oldalé, 3 a Gond-olkodóé, és 2 a Nyugati Fényé, utóbbi kettő elég hardcore kormányellenes tartalmat tol. Érdekes jelenség a legendás ELÉG oldal mélyrepülése. A 150 ezer követős, mostanában habzó szájú gyurcsányozásban utazó oldal annak idején állítólag a titkos fideszes Facebook-kommandók központi oldala volt, sőt, nemrég kiderült róla, hogy konkrétan egy fideszes emailcím van hozzákötve. Talán nem független ez utóbbi hírtől, hogy mostanában csak árnyéka egykori önmagának.

10. Végül egy érdekes trend a Fidesz-drukker propagandaoldalak világából: nagy lendülettel építik Mészáros Lőrinc imidzsét, mint a dúsgazdag, de a vagyonát nagyrészt jótékony célokra eladakozó szuperfilantróp. Az irónia minden valaha létezett világrekordját elhomályosítja, de tényleg ez a helyzet: gyakorlatilag egy új Soros Györgyöt faragnak belőle éppen.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook
Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

(A Lájkbajnokság sorozat eddigi cikkeit itt olvashatja.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!