Közel 15 millió forintot fizetett a biztosító a volt bécsi nagykövet részeg balesete után

2021. március 6. – 22:16

Másolás

Vágólapra másolva

Még február elején írtunk arról, hogyan tussolta el Szalay-Bobrovniczky Vince egykori bécsi nagykövet részegen okozott balesetét a magyar külügyminisztérium. A nagykövet részegen, gyerekeivel az autójában karambolozott az osztrák fővárosban, az ügyet viszont csendben elrendezték Ausztriában, pedig letöltendő börtönbüntetés is járhatott volna érte. Az esetnek Magyarországon sem lett következménye, sőt, a Külügyminisztériumhoz a baleset leglényegesebb részletei el sem jutottak.

Az eset miatt megkérdeztük február 2-án a bécsi magyar nagykövetségtől, hogy pontosan mekkora kárt okozott az ittas nagykövet, ebből mennyit fizetett ki a biztosító, és hogy a biztosítás kiterjedt-e arra is, ha a jármű vezetője ittas állapotban, kiskorúakat veszélyeztetve okoz balesetet. Kérdéseinkre azóta sem kaptunk választ.

A témakörben közérdekű adatigénylést indított a külügyminisztériumnál Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt politikusa, amire a tárca szombaton válaszolt:

40 679 eurót (hozzávetőleg 14,9 millió forint) fizetett ki a biztosító Szalay-Bobrovniczky Vince bécsi magyar nagykövet 2013-ban, ittasan okozott autóbalesetét követő károk ellentételezésére, a magyar államnak nem volt fizetési kötelezettsége.

A külügyminisztérium szerint az eset után nem változott a biztosítás díja sem, így a biztosító számára nem volt kockázati tényező a részeg nagykövet balesete, írja a 24.hu cikke.

Szabadai arra is rákérdezett, hogyan maradhatott Szalay-Bobrovniczky Vince a botrányos eset után is nagykövet egészen 2014-ig, és hogy milyen következményekkel járt a részegen okozott baleset – ezekre viszont a külügy nem adott választ.

Bár 2014-ben a nagykövet távozott Bécsből, Szalay-Bobrovniczky még a korábbinál is fontosabb, államtitkári pozícióban tért vissza a budapesti külügyminisztériumba. A Habony–Rogán-körhöz tartozó diplomata egy időben Orbán Viktor számára is fontos kapcsolatokat ápolt, ezért hiába volt vele elégedetlen Lázár János és Szijjártó Péter külügyminiszter is, a mai napig nem tud kiesni a kormányzatból. A nagykövet részeg balesetének részletes történetét itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!