Kásler Miklós szerint kritikussá vált a járványhelyzet

2021. március 6. – 12:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Interjút adott a Magyar Nemzetnek Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere, aki többek között beszélt az aktuális járványhelyzetről, az egészségügyi struktúraváltásról és az érettségiről is.

A járványról

  • „Végzetes csapást mérhettünk volna a koronavírusra, ha nem jelenik meg az angliai, majd a dél-afrikai mutáció. A helyzet kritikussá vált: rendkívül gyorsan emelkednek a számok, nagyobb mértékben, mint a járvány első vagy második hulláma idején.”
  • „A rendelkezésre álló öt vakcinával Magyarország várhatóan az európai országok között az átoltottság tekintetében minden héten nagyobb és nagyobb előnyt szerez majd.”
  • „A kormány 6,4 milliárd forintot biztosít a hétvégén is oltó háziorvosok számára.”

Az egészségügyről

Kásler azt mondta, elkészült és a megvalósítás állapotába került az öt nemzeti egészségvédelmi program. Ez azokat a betegségeket érinti, amelyekben az emberek döntő többsége, több mint nyolcvan százaléka meghal vagy megnyomorodik: a keringési és a daganatos betegségek, a gyerekgyógyászat, a mozgásszervi és a mentálhigiénés betegségekkel foglalkozó országos hálózatok.

„Ez jelenti tehát az egészségügyi rendszer legfontosabb strukturális és funkcionális átalakítását. Emellett fontos elem a nagymértékű fizetésemelés az egészségügy minden szereplője számára”

-mondta Kásler, aki szerint a kormány a jövőben a praxisközösségek létrehozását preferálja, ahol több orvos dolgozik összehangoltan, egymás munkáját segítve. „Ez azért előnyös, mert egy háziorvosnak lehet több szakvizsgája is, így ha megvan a megfelelő eszköze hozzá, akkor a szükséges diagnosztikai vizsgálatok nagy részét helyben el tudja végezni” – mondta a miniszter, és hozzátette, az ügyeleti körzethatárok átalakítását is vizsgálják.

Kásler Miklós 2021. február 25-én a Magyar Nemzeti Levéltárban – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Kásler Miklós 2021. február 25-én a Magyar Nemzeti Levéltárban – Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

„Törekszünk az ügyeleti ellátás szakmai színvonalának emelésére, ezért az abban dolgozó szakemberek képzésére is nagy hangsúlyt fektetünk. Kiemelt jelentőséggel bír, hogy az Országos Mentőszolgálat egységei, a sürgősségi betegellátó osztályok és az ügyeleti rendszer között harmonikusabb és szorosabb legyen az együttműködés” – nyilatkozta Kásler.

Az érettségiről

„Az idei érettségi egyértelműen a járványhelyzet alakulásától függ, a jelenlegi terv szerint azonban mind a szóbeli, mind az írásbeli vizsgákat megtartjuk. A tantermi oktatás visszavezetése nincs napirenden, azonban akár egyéni, akár kiscsoportos felkészítésre lehetőség van” – jelentette ki a miniszter.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!