Publicus: Az ellenzéki választók többsége szívesen látná Karácsonyt Orbán kihívójaként

2021. március 4. – 08:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ellenzéki szavazók 84 százaléka voksolna jövőre az ellenzéki pártok közös listájára, ha Karácsony Gergely lenne a miniszterelnök-jelölje az ellenzéki összefogásnak – állapította meg a Publicus Intézet Népszava megbízásából készített reprezentatív közvélemény-kutatása.

Budapest főpolgármestere egyelőre nem jelentette be, hogy indulna, de ellenzéki körökben szinte biztosra veszik Karácsony indulását.

A Publicus szerint az ellenzék szimpatizánsainak egyelőre a 15 százaléka nem szavazna Karácsony Gergelyre, és a bizonytalan szavazók többsége (59 százaléka) sem támogatná őt. Viszont ha megnyerné az előválasztást és így válna miniszterelnök-jelöltté, akkor a bizonytalan szavazók körében 45 százaléknyira csökkenne az ellenzőinek aránya, és az ellenzékiek 90 százaléka, a bizonytalanoknak pedig 45 százaléka szavazna az ellenzéki szövetségre.

Az ellenzéki pártok közül egyelőre csak a Momentum jelentette be hivatalosan, hogy Fekete-Győr András lesz a miniszterelnök-jelöltje. A Jobbik hivatalosan még nem állított jelöltet, de Jakab Péter pártelnök már jelezte indulását. A DK részéről Gyurcsány Ferenc azt mondta a Telexnek, hogy ha lesz jelöltjük, akkor az Dobrev Klára lesz.

Múlt hétvégén közös közleményben jelentette be az ellenzéki együttműködésben részt vevő hat párt (Párbeszéd, DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP), hogy mind a 106 körzetben lesz előválasztás, és nemcsak a pártok jelöltjei, hanem civilek is indulhatnak majd. Feltételként kötötték ki, hogy „a hatékony közös kormányzás érdekében” a civileknek előre jelezniük kell, a hat szervező párt leendő frakciói közül melyikhez kívánnak csatlakozni megválasztásuk esetén.

A fenti pártokon kívüli jelöltként Pálinkás József (Új Világ Néppárt) és Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester (Mindenki Magyarországa Mozgalom) is bejelentette már, hogy elindul az előválasztáson a miniszterelnök-jelöltségért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!