Állítsák le a kaszinókat és a templomokat is, adjanak 80 százalékos bértámogatást – ellenzéki reakciók a lezárásra

2021. március 4. – 13:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön újabb szigorításokról döntött a kormány, az iskolákat, óvodákat és boltokat is bezárják. Összeszedtük a Gulyás Gergely bejelentésére adott ellenzéki reakciókat.

Momentum: A strómanok kezében lévő kaszinók még mindig nyitva vannak

„Két hétre teljesen lezár az ország – ezt jelentette ma be a kormány. Vagyis majdnem teljesen, egy dologról ugyanis nem esett egy szó sem: a kaszinókról” – írja posztjában Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. „Hiába jönnek a harmadik hullámmal a járvány legsúlyosabb hetei, a Fidesz világában nem kell betartani a szabályokat: a NER magángépe a Maldív-szigetekre viszi szilveszterezni a rendszer fontos embereit, a fideszes holdudvarnak pénzt termelő, strómanok kezében lévő kaszinók pedig úgy tűnik, hogy még mindig nyitva tarthatnak.” (…) „Ha a kormány a lezárások mellett döntött, ne kivételezzenek a fideszes holdudvarnak pénzt termelő kaszinókkal – azonnal zárják be mindet! És ideje az oltások beadását is felpörgetni, most ugyanis több mint 150 ezer vakcina áll a raktárakban – ha kell, alakítsák a futballstadionokat oltóponttá, ahogy ez a Barcelona stadionjával is történik. A katasztrofális időzítésű Egészségügyi Szolgálati Jogviszonyt pedig töröljék el, és adjanak meg minden segítséget a frontvonalban harcoló orvosoknak és szakápolóknak!” (Fekete-Győr András / Facebook)

Demokratikus Koalíció: Állítsák le a kaszinókat és a templomokat is

„Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki bejelentése ismét azt mutatja, a járványügyi intézkedések kapcsán is arra ügyel a kormány, hogy a számukra fontos dolgok azért működjenek, ha minden mást le is kell állítani – közölte a DK. Egy szó nem hangzott el arról, hogy bezárják-e a kaszinókat, szüneteltetik-e a miséket, istentiszteleteket. Mi, európai magyarok követeljük, hogy ahogyan ismét leállították az egész ország életét, állítsák le a kaszinókat és a templomokat is, mert ezek is a fertőzés terjedésének melegágyai, akkor is, ha a fideszesek erről nem akarnak tudomást venni.” (MTI)

Jobbik: Adjanak 80 százalékos bértámogatást

„Orbán visszaélt a hatalommal” – közölte Jakab Péter, a Jobbik elnöke. „Védekezés helyett fontosabb volt neki a Dubaji Világkiállításon való részvétel meg a kézilabda EB megrendezése. Ezeket nyilvánította kiemelten fontos közérdeknek, nem az egészségügy rendbetételét. Az épp összeomlóban van. A halottak száma világviszonylatban is nálunk az egyik legmagasabb, márpedig Orbán szerint az emberélet a siker fokmérője. Siker nincs. Helyette van működésképtelenné váló kórház, becsődölő vállalkozás, lakat alá kerülő ország.” (…) „Követeljük, hogy adjanak azonnali 80 százalékos bértámogatást a bajba jutottaknak, emeljék meg az álláskeresési járadékot, és legfőképp fejezzék be az egészségügyi dolgozók ellehetetlenítését, elüldözését. Nélkülük ugyanis nem lesz győzelem.” (Jakab Péter / Facebook)

Párbeszéd: 100 ezer forint válságkezelő alapjövedelmet a munka és jövedelem nélkül maradóknak

„A Párbeszéd üdvözli a kormány csütörtökön bejelentett döntéseit, ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy ismét későn, a harmadik hullám erősen felívelő szakaszában hozta meg azokat. (…) A Párbeszéd már egy hete követelte, hogy azonnal zárják be az iskolákat, és hozzák előre az iskolai tavaszi szünetet. A most bejelentett bezárás után az óvodás és általános iskolás gyerekek szüleire ismét extra teher hárul majd, aminek a megosztásában az elvileg családbarát kormány továbbra sem akar segíteni nekik. A kormány tegyen meg mindent azért, hogy a munkáltatók engedélyezzék a szülők otthoni munkavégzését. Követeljük továbbá, hogy azon szülők, akik otthon maradnak a gyermekükkel, ezt szabadságkeretüket felhasználása nélkül, 100 százalékos fizetés mellett tehessék meg! Szintén követeljük, hogy az állam a korlátozások miatt érintett szektorok újranyitásáig teljes, 100%-os bértámogatást biztosítson – közvetlenül – a munkavállalóknak, és adjon havi 100 ezer forint válságkezelő alapjövedelmet a munka és jövedelem nélkül maradóknak.” (Párbeszéd / Facebook)

LMP: Legyen teljes körű bértámogatás minden szektorban, ahol esett a bevétel

„A csütörtöki kormányinfón bejelentett intézkedések szükségesek és elkerülhetetlenek, mert az emberi élet védelme a legfontosabb. (…) Nem kerülhető meg ugyanakkor a kormány felelőssége, a kormány nem készült fel sem a második sem a harmadik hullámra (…), egy év óta nem épültek ki a tesztkapacitások, nem tették meg a szükséges lépéseket a kontaktkutatás érdekében és kaotikus állapotokat teremtettek az egészségügyben. 100% táppénzt kell adni a vírus miatt otthon maradni kényszerülőknek. Legyen teljes körű bértámogatás minden szektorban, ahol esett a bevétel. Kapjanak jövedelempótló támogatást az eddig minden támogatásból kimaradt egyéni- és mikrovállalkozók is. Adjanak támogatást vagy haladékot a rezsidíjakhoz, függesszék fel a fix terheket (pl. kamarai tagdíj). A bértámogatás akkor is járjon, ha valaki ideiglenesen más szektorban talál alkalmi munkát. Az álláskeresési járadékot meg kell emelni, és járjon 9 hónapig. Legyen újranyitási támogatás azoknak, akik sokáig bevétel nélkül maradtak.” (LMP / Facebook)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!