Hollik István riposztjával folytatódott a „tejfölös dobozban csirkepaprikás”-gate

2021. március 2. – 15:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Gyurcsány Ferenc semmit nem tanult az őszödi beszédből, és számára semmi sem drága, még az emberélet sem – állapította meg Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Gyurcsány gondolataira Kocsis Máté is rezonált.

Hollik István ígéretes kezdetű Facebook-bejegyzésével („A tejfölös dobozos Gyurcsány ugyanaz a gazember, aki már bizonyította: neki nem számít az erkölcs és semmi sem drága, még az emberélet sem”) folytatódott a Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor, Sinopharm, csirkepaprikás, illetve tejfeles doboz szavakkal kereshető ügy.

Azért írtam le a javasolt keresőszavakat, mert bevallom, nekem nem volt meg a történet, pedig mi is foglalkoztunk vele, íme itt a Telex cikke.

Szóval az történt, hogy Orbán Viktor vakcinát kapott, mégpedig kínait, amire Gyurcsány Ferenc ezt írta:

Beoltották Orbán Viktort kínai vakcinával. Még a dobozát is megmutatták a kameráknak, hogy mindenki jól lássa, ez bizony kínai. Aztán eszembe jutott, hogy édesanyám gyakran tejfölös dobozban tette el a csirkepaprikást...

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója ezt nem hagyta, nem is hagyhatta annyiban, bevetette az ilyenkor egyedül adekvát választ, a mantramemetikai hadviselést.

Az nem biztos, hogy ez egy értelmes szó, de a lényeg, hogy egy rövid, frappáns, jól terjeszthető üzenetben reagált, amiből nem hiányozhattak a következő kifejezések:

  • gazember
  • aljas
  • őszödi beszéd
  • baloldali álhíroldalak
  • oltásellenes

A videó amúgy könnyen emészthető, egy percnél is rövidebb, én például többször megnéztem (az „újra” és a „megosztás” egyébként egészen könnyen összekeverhető a Facebookon, de én végül eltaláltam az újrázást).

Hollik István szavait mindenesetre az MTI is idézi, három kulcsmondatot mi is kiemelnénk:

  • „A hétfői Facebook-bejegyzésében pedig egészen odáig megy, hogy azt sejteti, a miniszterelnöknek tulajdonképpen nem is a kínai vakcinát adták be.”
  • „Ez az újabb baloldali összeesküvés is azt bizonyítja, ön semmit nem tanult az őszödi beszédből, ez egészen elképesztő és aljas.”
  • „Maga ugyanaz a Gyurcsány Ferenc, akinek nincsenek gátlásai, semmit nem tisztel, akinek semmi sem drága, még az emberélet sem.”

Őszöd, oltásellenes, hazudik témakörben Kocsis Máté is megszólalt, ő így fogalmazott:

„Roppant szánalmas dolog, ha a régi miniszterelnök a mostani miniszterelnököt azzal vádolja, hogy nem is azt a vakcinát kapta meg, amelyiket a sajtóban is látni lehetett.”


A fideszes politikus véleményének ezen szakaszával nehéz vitatkozni.

Licit, bemondás, kontra megvolt, de vajon érkezik-e rekontra? Valami azt súgja, hogy mintha lenne még egy kis kakaó ebben a tejfölös dobozban…

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!