Kósa Lajos: Nem fogadtam el pénzt a csengeri örökösnőtől

2021. február 28. – 18:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Közleményben reagált vasárnap este Kósa Lajos az utóbbi napokban róla megjelent cikkekre, miután több részlet is kiderült a „csengeri örökösnő” tanúvallomásából.

„A csengeri örökösnőről szóló cikkekben szereplő, személyemről szóló feltételezésekről kijelentem:

semmiféle jogcímen, semmilyen összeget, vagyoni értéket soha nem fogadtam el, nem vettem át, sem a bíróság előtt álló személytől, sem mástól. Minden egyéb állítás alaptalan.

Minden eszközt igénybe veszek az engem ért sérelmek orvoslására. A bírósági eljárás lezárásáig nem nyilatkozom az ügyről.”

A csengeri örökösnőként elhíresült Sz. Máriának 2013 és 2018 között több embertől is sikerült pénzt kicsalnia egy 1300 milliárd forintos örökségről szóló mesével. Azt állította, hogy Németországban élő édesapja után nagy vagyont örökölt, de ennek megszerzése költséges, ezért kölcsönöket kért, cserébe pedig anyagi hasznot ígért.

2013-ban Kósa Lajost is megkereste, akitől befektetési tanácsokat kért. Ugyan a Fidesz politikusa később azt állította, hogy szélhámosság volt az egész, a politikus többször is találkozott vele, és egy közjegyző előtti megállapodást is aláírt. Kósa közreműködött volna a vagyon sorsának rendezésében, amiért cserébe

a nő mintegy 800 millió forintnyi eurót ajándékozott volna a politikus édesanyjának.

Tanúvallomása alapján Kósa Lajos inkább hitt a „csengeri örökösnő” történetének, mint nem. A megbízások, ajándékozásokról szóló iratok tudomásul vétele, aláírása és több találkozó is erre utal, még akkor is, ha az iratokban foglaltak nem valósultak meg.

Mint korábban megírtuk, négyszer is találkozott Svájcban a „csengeri örökösnővel”, és több ottani bankhoz is elkísérte a nőt. A Fidesz egykori frakcióvezetője, a honvédelmi és rendészeti bizottság jelenlegi elnöke egyszer egy svájci ügyvédnél is járt Sz. Gábornéval, hogy a nő a számlájához hozzáférést nyújtó felhatalmazást adjon Kósának.

A Fidesz politikusa meglehetősen aktívan asszisztált az ügyhöz, amely ha megvalósult volna, sok milliárd forinttal gazdagította volna a honvédelmi és rendészeti bizottság fideszes elnökét és környezetét. Az örökösnő ügyvédje szerint akár van hagyaték, akár nincs, Kósa esetében felvetődhet a befolyással való üzérkedés gyanúja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!