Alföldi Róbert: Mélyen hívő, igazi keresztény magyar honfitársaim, ez így rendben van?

2021. február 28. – 14:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétvégén megjelent a Magyar Közlöny a határozat, amely értelmében most már csak akkor fogadhatnak örökbe gyereket jogi státuszukat tekintve egyedülálló szülők, ha azt a miniszter külön engedélyezi. Korábban az egyedülállók örökbefogadási lehetőségének segítségével nevelhettek gyereket homoszexuális párok is, amennyiben a gyermekvédelem hozzájárult. Mostantól erre a szakhatóságnak nincs lehetősége, ha egyedülálló jelentkezik gyermekért (akár meleg, akár simán csak egyedülálló), akkor Novák Katalin hagyhatja jóvá számára az örökbefogadást.

Ennek apropóján csatlakozott a szivárványcsaládok mellett kiálló kampányhoz Alföldi Róbert is. A színész-rendező szerint „most már a törvény rögzíti, hogy a kormány, azon belül is a családokért felelős tárca nélküli miniszter tudja engedélyezni és dönti el, hogy mi a szeretet, és hogy ki alkalmas arra, hogy szeressen, és azt is, hogy ki szerethet, segíthet, nevelhet olyan gyerekeket, akiknek nincs se családja, se szülője, se szeretet az életében”.

Újra megkérdezem, mélyen hívő, igazi keresztény magyar honfitársaim, hogy ez így rendben van?

– zárta posztját Alföldi.

Az örökbefogadási törvény és az Alaptörvény módosítása („az anya nő, az apa férfi”) nem a semmiből jön, az utóbbi időben látványosan sokasodnak a politikai balhék a szexuális kisebbségek kérdése körül. A nemzetközi trendekből és a legutóbbi lengyel választás tapasztalatából kiindulva lehet, hogy ez nem egy véletlenszerű fellángolás, hanem 2022 felvezetését látjuk, és ez lesz a kampány egyik központi témája. Ebben a cikkben ennek hátterét mutatjuk be.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!