Óvodai tender adatait is visszatartja Kecskemét a veszélyhelyzetre hivatkozva
2021. február 21. – 10:38
frissítve
„Cecíliább a Cecíliánál” – kommentálta az országos tisztifőorvos véletlenül elküldött e-mailjére utalva Facebook-bejegyzésében Hadházy Ákos, hogy a kecskeméti önkormányzat is a veszélyhelyzetre hivatkozva tagadta meg egy szerződés kiadását. A kérésnek egyébként semmi köze nem volt a koronavírushoz: a független parlamenti képviselő és a fideszes többségű kecskeméti önkormányzat ellenzéki tagja, Vancsura István abba a 250 milliós pályázattal kapcsolatos szerződésbe nézett volna bele, amely alapján a városi kispiac és egy óvoda felújítását végezték el 250 millió forintért.
Hadházy szerint a kiadást a veszélyhelyzetre hivatkozva megtagadni „amúgy természetesen teljesen törvénytelen, de ismét egy példa arra, hogyan él vissza a hatalom a vészhelyzettel (azaz mindannyiunk nyomorával).”
„A Kecskemét, Petőfiváros, Egyetértés u. 15-17. szám alatti ingatlanon megvalósult Egyetértés utcai óvoda teljes infrastrukturális fejlesztése, illetve a Kecskemét, Petőfiváros-Felsőszéktó városrész, Sás utca sarkán elhelyezkedő árusítóhelyek kialakításával kapcsolatban küldött iratbetekintésre vonatkozó levelére az alábbiakról tájékoztatom.
A Kormány a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelettel, az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó SARS CoV-2 koronavírus-világjárvány következményeinek elhárítása a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki, 2021. február 28.-ig” – írta válaszában a kecskeméti önkormányzat hatósági irodavezetője az ellenzéki képviselő, Vancsura István iratbetekintési kérelmére, azt ígérve, hogy a veszélyhelyzet elhárultával erre lehetőséget adnak.
Máskor is jól jön a veszélyhelyzet az adatkérésekkel szemben
Hadházy szerintaz indoklásnak nem sok alapja van: „Ha Önök bármilyen olyan összefüggést felfedeznek, hogy milyen módon veszélyeztetné a járvány elleni védekezést, ha Vancsura István betekintene néhány pad és néhány négyzetméter térkő lerakásának dokumentumaiba, vagy megnézhetne egy 250 milliós óvodafelújítás dokumentációját, kérem ne habozzanak megírni!” – írta az LMP egykori társelnöke.
A veszélyhelyzetre való hivatkozás egyszerű hivatkozási alappá vált az adatok kiadásának késleltetésére. Nem csak az operatív törzsnél – Müller Cecília ekkor írta belső levelezésben, hogy „erre nincs jobb szövegünk?”, javasolva, hogy egyszerűen hivatkozzanak a kormányrendeletre –, hanem az önkormányzatoknál is. Hadházy korábban a megyei jogú városok és a fővárosi kerületek halálozási adatait is kikérte heti bontásban. Elmondása szerint a többség ennek eleget tett, ám akik ezt elutasították, illetve 45 napos haladékot kértek, azok kormánypárti többségű önkormányzatok voltak. Egy ellenzéki vezetésű önkormányzat azonban akadt közöttük, a jobbikos vezetésű Eger, amely 54 ezer forintot is kért volna a halálozási adatok kiadásáért, arra hivatkozva, hogy a veszélyhelyzet miatt csökkentett létszámban dolgozik az anyakönyvi hivatal.