A Szent Korona Rádió töröltette Ungváry Krisztián kitöréssel foglalkozó Facebook-oldalát

2021. február 15. – 20:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Szent Korona Rádió feljelentése után a Facebook letiltotta Ungváry Krisztián történész Facebook-oldalát, amely az 1945. február 11-i német kitörési kísérlettel foglalkozott – erről Ungváry számolt be a Facebook-oldalán.

A rádió honlapja szerint Ungváry egy kilúgozott és polkorrekt virtuális sétát próbál csinálni a kitörési túrából. „Ők fotelből, internet előtt, meleg szobából járnák be a helyszíneket és olvasnák az okoskodó, kimért megjegyzéseket. (…) Tiltott szó, tiltott esemény, tiltott téma lett a Kitörés, a Becsület Napja, sőt, még egy német vagy magyar második világháborús katonát sem lehet már posztolni a Facebookra anélkül, hogy az oldalt ne szankcionálnák, törölnék. Mi ebben élünk, meg sem próbálkozunk már sok téma felhozásával ezen a felületen. Viszont, ha már így van, akkor léptünk, és jelentettük Ungváry oldalát is. A fagyi visszanyalt” – írták.

Ungváry ehhez annyit tett hozzá a saját Facebook-oldalán, hogy a törlés csak a Facebook-oldalt érinti, a kitoresnapja.hu oldal továbbra is él. Azt is írja, hogy a törlés ellen panasszal fog élni minden lehetséges fórumon. A történész szerint az ismeretterjesztés és emlékápolás mellett a mítoszrombolás is célja az oldalának.

A magyar szélsőjobboldal egy része évek óta becsület napja néven emlékezik a kitörési kísérletre, a benne részt vevő katonákat pedig Európa hőseinek tekintik, amiért az előrenyomuló szovjet hadsereggel álltak szemben. Szintén a szélsőjobb körében népszerűek az évfordulós kitörés emléktúrák, amiken a Budáról a nyugati vonalak felé átjutni próbáló német katonák lehetséges útvonalát követik a résztvevők.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!