Visszavenné a Kitörés Napját a szélsőjobbtól Ungváry Krisztián

kitoresnapja.hu címen új oldalt indított Ungváry Krisztián történész. A honlapon az 1945. február 11-i kitörésről a tudományosan megalapozott információkkal lehet találkozni, és egy virtuális emléktúra is bejárható. Az ismeretterjesztés, emlékápolás mellett a mítoszrombolás is célja az oldalnak. Erre Ungváry szerint azért van elsősorban szükség, mert a tragikus eseményt néhányan aktuálpolitikai célokra használják, és eltorzítva mutatják be az akkor történteket.

A magyar szélsőjobboldal egy része évek óta Becsület Napja néven emlékezik a kitörési kísérletre, a benne résztvevő katonákat pedig Európa hőseinek nevezik, amiért az előrenyomuló szovjet hadsereggel álltak szemben. Szintén a szélsőjobb körében is népszerűek az évfordulós Kitörés Emléktúrák, amiken a Budáról a nyugati vonalak felé átjutni próbáló német katonák lehetséges útvonalát követik a résztvevők.

Ahogy ezeknek az emléktúráknak is vegyes a résztvevői köre a politikai radikálisoktól a hagyományőrzőkön át a történelmileg nem feltétlenül nagyon tájékozott túrázókig és ezek különféle közös metszeteiig, úgy az SS-ben hősöket látó szélsőjobboldali eredetű narratíva is tágabb körben nyer híveket. Ebben időnként segít a kormányközeli média is. Bár idén az emléktúra a járvány miatt elmarad, a Magyar Nemzet „Dicsőség a hősöknek!” címmel publicisztikát jelentetett meg a túrát szervező Moys Zoltántól, aki arról írt, hogy „senki nem írhatja elő nekünk, hogy egy történelmi eseményt hogyan értékeljünk”, az állami emlékezést hiányolta: „Hiába telt már el több mint három évtized az úgynevezett rendszerváltás óta, még mindig a volt kommunista helytartók és szellemi örököseik határozzák meg, hogyan emlékezzünk a világháború eseményeire és harcosaira, akik még ma sem nyughatnak békében. Szinte kötelező a mai napig háborús bűnösként és legfeljebb, mintegy kegyet gyakorolva, áldozatként tekinteni hőseinkre” – írta.

A heroizáló hozzáállással szemben Ungváry Krisztián már többször felszólalt. Mint hangsúlyozza, a kitörési kísérlet a budapesti német védősereg utolsó kétségbeesett akciója volt, miután a német tábornokok hiába kérték többször is Hitlert, hogy adja fel Budapestet, ő a magyar fővárost erőddé nyilvánította. A kitörést valójában Hitler kifejezett parancsa ellenére hajtották végre. Ebben a hivatalos jelentések szerint 43900 katona és ismeretlen számú civil vett részt; előbbiek fele elvileg a magyar honvédség tagja volt, de a tömegsírok és más források egyaránt arról tanúskodnak, hogy ők valójában csak elvétve vettek részt a kitörésben, túlnyomó többségük inkább a megadást választotta. A kitörésben részt vevő 24 ezer német katona közül csak kb. 700-an érték el a német védelmi vonalakat.

Ungváry a német kitörést a „Budapest ostroma” című könyvében dolgozta fel részletesen. Az idei évfordulóra időzítve azonban új honlapot is indított. A kitoresnapja.hu készítésekor Ungváry a saját gyűjteményét használta fel. A történész már 1333, a kitörésben résztvevő német katona életrajzát dolgozta fel, ezekből első körben 19 olvasható a honlapon is, olyanok, amelyek szerinte hiteles képet adnak a német katonákról és sorsukról. A honlap egy virtuális túrát is kínál, ez az évente megrendezett Kitörés Emléktúrák útvonalát követi: a helyszínekre kattintva egy-egy német katona történetét lehet elolvasni, és korabeli fotókat is látni.

„Nem a gyásszal van probléma. Ám a gyász nem lehet jogalap egy tömeggyilkos eszme mosdatására”

– hangsúlyozza Ungváry, aki szerint a honlap célja nem a megosztás, hanem a felvilágosítás. Minél többeket szeretne elérni, olyanokat is, akik eddig másképpen gondolkodtak a témáról. Mint honlapján fogalmaz: „A kései utókort semmi sem köti abban, hogy egy évtizedekkel ezelőtti eseményre hogyan emlékszik. Amennyiben viszont szempont az, hogy a megemlékezés képviselje azoknak az érdekeit és gondolatait, akikre megemlékezni kíván, akkor fontos emlékeztetni arra, hogy a katonák messze túlnyomó többsége nem akart részt venni ebben a háborúban. Sem ők nem akartak lemondani családjaikról, sem családjaik nem akartak lemondani róluk. Ők tehát nem kértek volna abból a hősiességből, aminek következtében gyerekeik árvává és feleségeik özveggyé váltak. Miközben harcoltak, többségüket nem magasztos eszmék, hanem a túlélés ösztöne határozta meg. Ez is bőven elég ok arra, hogy teljesítményükre ne boruljon a feledés homálya.”