Orbán Viktor Alfival, a vizslával reklámozza az állatvédelmi kérdőívet

2021. február 13. – 19:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy arról a Telex is hírt adott, a kormány múlt héten közzétett egy 13 kérdésből álló, állatvédelmi tematikájú kérdéssort. Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos korábban azt mondta, hogy a kérdések egyik része az állatvédelem jogi szabályozásáról, a másik része pedig a felelős állattartás helyzetéről szól.

A kormánykommunikáció szerint az a célja az online felmérésnek, hogy „társadalmi párbeszéd” induljon. A kérdéssorban ugyanakkor csak „egyet ért-e azzal, hogy” típusú, eldöntendő kérdések szerepelnek, amelyekre ráadásul technikailag sem mindig lehet egyet nem értő válaszokat adni. Mutatunk egy példát:

„Egyetért-e azzal, hogy a hatóságok minden rendelkezésre álló eszközzel, szigorúan lépjenek fel a nem megfelelő állattartás ellen?”

Ennél a kérdésnél az alábbi két válaszlehetőség közül kell választani:

  • Igen, mert az állatok kiszolgáltatottságával visszaélő személyek ellen a hatóságok kölcsönös együttműködése kiemelten fontos annak érdekében, hogy az állatkínzás vagy a nem megfelelő bánásmód kellőképpen szankcionálva legyen.
  • Nem szükséges szigorúbb fellépés.

Itt, ha jobban megnézzük, bár van nemleges válaszlehetőség, de ha valaki szerint nem indokolt „szigorúbb fellépés”, az nem jelenti azt, hogy a kérdésben foglalt állítással nem ért egyet. Itt tulajdonképpen két olyan válasz közül lehet csak választani, amelyek nem kérdőjelezik meg azt, hogy a hatóságoknak szigorúan fel kell lépnie a nem megfelelő állattartás ellen.

Az minden esetre biztos, hogy fontos a kormány számára, hogy minél többen kitöltsék az állatvédelmi kérdéssort, ugyanis Orbán Viktor maga is erre buzdítja a követőit a Facebookon. A miniszterelnök két bejegyzésben, egy 12 képes összeállításban és egy 45 másodperces videóban is bemutatja egyrészt azt, hogy ő maga is kitöltötte már a kérdőívet, másrészt pedig azt, hogy az Alfi nevű vizsla Orbánéknál családtag.

A videó elején az látszik, hogy a nem túl nagy internetező hírében álló Orbán Viktor egy tableten beírta a nevét, megadta az e-mail-címét és elfogadta az adatkezelési tájékoztatót, ezek mind kötelező lépések azok számára, akik szeretnének válaszolni a kormány kérdéseire. (A miniszerelnök internetezési szokásairól Stumpf István a Telexnek nemrég adott interjújában azt mondta: „genetikailag olyan, hogy nem fog már rászokni a közösségi médiára, és nem fog a Facebookon szörfölni, vagy nem fogja olyan mértékben használni az internetet és a Google-t, mint ahogyan én, hiszen másként szocializálódott.”) Az adatok kitöltése után az is bekerült a videóba, hogy a fenti példaként említett kérdésre a miniszterelnök az igennel kezdődő válaszlehetőséggel válaszolt.

Orbán Viktor szerint az állatvédelem közös ügy és „mindenki véleménye számít”. A miniszterelnök a videó végén azt mondja:

13 fontos kérdés, Alfival mi már ki is töltöttük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!