FBI-ügynökök segítségével döntötték meg a VV Fanni meggyilkolásával vádolt férfi alibijét

2021. február 8. – 20:14

frissítve

FBI-ügynökök segítségével döntötték meg a VV Fanni meggyilkolásával vádolt férfi alibijét
A nyomozást vezető rendőr (fehér ingben) és B. László a vádlottak padján a Fővárosi Törvényszéken 2021. február 8-án – Fotó: Pintér Luca / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Három napig két, speciálisan kiképzett FBI-ügynök is segítette azoknak a magyar rendőröknek a munkáját, akik a Való Világ 7. szériájából ismert Novozánszki Fanni ügyében nyomoztak. Az amerikai ügynökök visszamenőleg elemezték a nő megölésével gyanúsított – később megvádolt – férfi mobiljának cellainformációit és informatikai adatait. Az elemzésekből készült fotók fontos támpontot adtak a magyar rendőröknek, akik így még inkább meg tudták dönteni a férfi alibijét. A Fővárosi Törvényszéken hétfőn folytatólagos tárgyalást tartottak a 24 éves nő gyilkossági ügyében. A nyomozást vezető rendőr és VV Fanni egyik utolsó kuncsaftja is vallomást tett.

Magyarországon eddig mindössze két olyan nyomozás volt, amiben az FBI ügynökei is részt vettek; utoljára a Való Világ 7. szériájából ismert Novozánszki Fanni ügyében segítették a magyar hatóságokat. Az FBI-nak ugyanis „megvan a tudása, és rendelkeznek azokkal a speciális eszközökkel, melyek segítségével visszamenőleg tudnak háttér-információkat elemezni”, erről is beszélt hétfőn a Fővárosi Törvényszéken az a nyomozó, aki a 24 éves nő meggyilkolása miatt indított nyomozást is vezette.

Sohasem került elő a holttest

A Való Világ 7. szériájából ismert Novozánszki Fanni a műsor után hiába igyekezett a médiában elhelyezkedni, pár modellszerződésen kívül nem jutott előrébb. Később escortként és erotikus modellként hirdette szolgáltatásait, de sokáig csak ennyit lehetett tudni róla. 2017 novemberében azzal került be a hírekbe, hogy gyanús körülmények között eltűnt otthonából. Egy hónappal később édesanyja már úgy nyilatkozott, hogy lánya meghalt, a rendőrség pedig megerősítette, hogy emberölés miatt nyomoznak.

Novozánszki Fanni – Fotó: RTL Klub
Novozánszki Fanni – Fotó: RTL Klub

A 24 éves nő eltűnése után pár nappal egy dunaújvárosi férfit vettek őrizetbe, majd tartóztattak le. Bár Novozánszki Fanni holtteste máig nem került elő, az ügyészség 2019 végén nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emelt vádat a férfi ellen. A vád szerint B. László állandó munkahellyel és rendszeres jövedelemmel sem rendelkezett, költekező életmódja miatt viszont pénzre volt szüksége, ezért elhatározta, hogy a valóságshow-ból ismert nőtől szerez. Miután olyan súlyosan bántalmazta a nőt, hogy az belehalt sérüléseibe, a holttestet Szalkszentmártonnál a Dunába dobta.

A vádlott az előkészítő ülésen nem ismerte el bűnösségét, ezért a Fővárosi Törvényszék 2020. január 7-én első fokon kezdte tárgyalni a büntetőügyet. B. László a nyomozás alatt több vallomást tett, a bíróságon ahhoz a verzióhoz ragaszkodott, hogy az ő feladata 2017. november 20-án csak annyi volt, hogy az eszméletlen nőt átadja két másik férfinak, akiket egyébként nem ismert, így azonosítani sem tudná őket.

Az emberöléssel egy volt MSZP-s dunaújvárosi képviselőjelöltet, B. Lászlót vádolják, aki máig tagadja, hogy köze lenne a gyilkossághoz. A 36 éves férfi a nyomozás alatt is többször került ellentmondásba, amit a speciális adatelemzéssel kinyert adatok csak tovább erősítettek. Az FBI ügynökei ugyanis a vádlott mobiltelefonjának cellainformációi és egyéb informatikai adatok alapján tovább szűkítették azokat a területeket, ahol a férfi mobilja a bűncselekmény napján és másnapján (2017. november 20-án és 21-én ) mozgott, így ötméteres pontossággal sikerült behatárolniuk a mobil helyzetét. „Ezzel a módszerrel olyan utcákat és területeket is meg tudtak jelölni, amelyeket a térkép egyébként nem is jelzett”, mondta a nyomozó.

A magyar és amerikai rendőrök három területre koncentráltak:

  • VV Fanni lakóhelyére, vagyis a Danubius utcára és környékére;
  • Siófokra, ahol a vádlott albérlete volt; valamint
  • Szalkszentmártonra, ahol a vád szerint a férfi megszabadult a holttesttől.

Utóbbi helyszín azért különösen fontos, mert B. László azt állította, hogy november 21-én reggel tíz kilométerrel odébb, Dunavecse környékén volt dolga. Az FBI ügynökei azonban egészen le tudták szűkíteni és be tudták határolni azt a területet, ahol a férfi telefonja mozgott, és mivel vallomása szerint a készüléket ő maga használta, „a mért adatok alapján kizárható, hogy a vádlott abban az időpontban Dunavecse térségében tartózkodott”, mondta a nyomozást vezető rendőr.

A nyomozó szerint az FBI elemzése alapján készült fotók rengeteg támpontot nyújtottak nekik ahhoz, hogy merre mozoghatott a vádlott. „A kép önmagában viszont csak egy dolog. Ehhez látni, ismerni kell a helyszínt is”, magyarázta a rendőr. „A Duna belső öbléhez le lehetne menni kocsival, csak nagyon nehéz. Az öböl északi oldalán van egy olyan bekötő földút, ami nehezen járható, de ha az ember nem kíméli az autóját, el lehet érni az öblöt. Annak idején nem véletlenül lett nagyon átvizsgálva ez a terület”, mondta a rendőrtiszt. Ezen a részen található egy kompkikötő is, ettől északra pedig van egy út, ami párhuzamosan halad a folyóval. „Itt pedig gyakorlatilag bárhol le lehet menni a folyóhoz”, tette hozzá a rendőr.

A Fekete-tengerig minden országot megkerestek

A kompkikötőtől tíz méterre találtak egy stéget is, ami a rendőrök gyanúja szerint „a legalkalmasabb pont” lehetett arra, hogy a férfi a vízbe dobja a holttestet. „A Duna sodrása itt ráadásul olyan erős, hogy akkor is azonnal elviszi a testet, ha arra valamilyen súlyt erősítenek”, vélte a nyomozó. Az érintett szalkszentmártoni területen a rendőrök gyakorlatilag minden létező módszerrel keresték Novozánszki Fanni holttestét: keresőkutyákkal, drónnal, búvárokkal és szonárral is átfésülték ezt a szakaszt.

Ha 30 méterre gondoltuk, akkor 200 méter szélességben kutattuk át a térséget. Mondhatom azt, hogy szerencséje volt az elkövetőnek, hogy a víz elsodorta a holttestet

– fogalmazott a nyomozó.

Arra, hogy a nő maradványai valaha is előkerülnek, kicsi az esély. Ha a holttestet nehezék nélkül dobták a folyóba, a víz hőmérsékletének emelkedésével, április környékén pár napra fel kellett jönnie a víz felszínére, később viszont megint elmerülhetett. Ha viszont súllyal került a vízbe, lehet, hogy soha nem is jött a felszínre, magyarázta a rendőr. A magyar hatóságok egyébként a Fekete-tengerig minden érintett országot megkerestek azért, hogy ha valaha előkerülnek a nő maradványai, az adott ország szakértői azonnal végezzék el a DNS-vizsgálatot.

Nem sürgetett

A 24 éves nő kezdetben egy barátnőjével dolgozott együtt prostituáltként, a Marina parton közösen béreltek egy lakást. Később innen Fanni elköltözött, és egyedül vett ki egy kisebb lakást ugyanabban a lakóparkban, ott fogadta a kuncsaftjait. A tanúk szerint Fanni hosszú távon viszont nem akart prostituáltként dolgozni, „Amerikába szeretett volna költözni, és új életet kezdeni”. „Azt beszéltük, hogy a karácsonyt még együtt töltjük, és megy. Illetve a mellműtétjét még fontosnak tartotta, ami az eltűnése másnapján lett volna”, állította még az első tárgyaláson az a 42 éves nő, aki utoljára látta Fannit az eltűnése napján. „Úgy váltunk el, hogy dolga van, vagyis gondoltam, vendége lehetett”, mondta.

Aznap Fanni még több kuncsaftot is fogadott, többek között azt a férfit is, akit hétfőn tanúként hallgatott meg a bíróság. „Már délelőtt hívtam a Fannit, de azt mondta, hogy 14 óra körül hívjam vissza, mert valamilyen elfoglaltsága volt. Nem mondta, mi az, de nem is kérdeztem”. Végül egy kora délutáni időpontban állapodtak meg, „telefonon megmondta a címet, hova kellene mennem. Fél órát beszéltünk meg és normál szexet, 40 ezer forintért”. A férfi szerint Fanni kedves volt, nem érezte úgy, hogy sürgetné a dolgokat, és ameddig a lakásban volt, a lány nem fogyasztott alkoholt vagy kábítószert.

B. László vádlott a Fővárosi Törvényszéken – Fotó: Bődey János / Telex
B. László vádlott a Fővárosi Törvényszéken – Fotó: Bődey János / Telex

Holttest nincs, csak túl sok vér

B. László a bűncselekmény idején egy Citroën Cactust bérelt, ez az autó látható azon a felvételen is, ami az utolsó képeket rögzítette a fiatal nőről. A videón az látszik, ahogy a vádlott az áldozat házának mélygarázsában a karjában cipeli a magatehetetlen nőt.

Bár a férfinak az autót már 2017. november 17-én, pénteken le kellett volna adnia, de az autókölcsönző ügyintézőjével megbeszélték, hogy néhány nappal később, csak november 20-án, hétfőn viszi vissza a kocsit. Végül még egy napot csúszott, és csak kedden délben adta le a Citroënt. Az autó innen egy helyi autókozmetikába került. A dolgozóknak itt először az tűnt fel, hogy az autó különösen sáros volt, aztán egyikőjük a csomagtartóban, a kárpiton egy 10-15 cm átmérőjű foltot látott.

„Mondtam a kollégámnak, hogy magasnyomásúval mossa át. Ahogy mostuk, csöpögött le a piros víz. Legalább egy liter vért moshattunk ki belőle”

– emlékezett vissza egy korábbi tárgyaláson az autókölcsönöző egyik dolgozója.

Az autókozmetika munkatársai ezután jelezték az autókölcsönző embereinek, hogy véres volt a csomagtértálca, de többet nem beszéltek róla, csak amikor a rendőrök kihallgatták őket.

Bár az autót gyakorlatilag teljesen kipucolták, nyomszakértő így is vizsgálta azt. A szakértő szerint azonban a láthatóvá tett nyomokból nem lehetett következtetni a keletkezés okára. Megállapította viszont, hogy a szennyeződések a kárpiton jobb és bal oldalon helyezkedtek el, vagyis feltételezhető, hogy „a test keresztben feküdt”. Azt viszont, hogy ez egy emberi test volt, onnan tudja, hogy a rendőrség eleve egy holttest helyzetére kérdezett rá.

„Lehetett-e ez a folt húslé?”

– kérdezett rá Farkas Gabriella tanácselnök.

Merthogy B. László azt állítja, az autóban annak a húsnak a véres leve folyt ki, amit korábban vásárolt a Tescóban. A szakértő szerint a szennyeződések viszont csak a jobb és a bal oldalon helyezkedtek el, középen pedig nem látszódtak. „Mivel a szövetkárpit oldalelemei függőleges elhelyezkedésűek, ezért azt kizárnám, hogy ott bármit lehessen tárolni”, magyarázta a szakértő, és hozzátette azt is, hogy a nyomok kiterjedése nyugalmi állapotot feltételez, hiszen csak foltok és megfolyások voltak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!