Nem tetszik a Fidesznek, hogy Presser és Kocsis Zoltán zeneiskolájába költözik a FreeSzfe

2021. február 8. – 16:07

frissítve

Nem tetszik a Fidesznek, hogy Presser és Kocsis Zoltán zeneiskolájába költözik a FreeSzfe
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfő délután a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) egykori és jelenlegi tanulói, valamint oktatói egy piros-fehér szalaggal átkötött ollót juttattak el az Uránia mozitól a Freeszfe Egyesület új otthonáig, a Damjanich utca 4. szám alatti épületig, ahol egy új kulturális és oktatási központot terveznek kialakítani.

A vonulás során az ollót egymásnak átadó hallgatók és oktatók arról beszéltek az élő Facebook-közvetítés alatt, hogy milyen képzésekben és projektekben vettek részt eddig az SZFE-n, és mit terveznek végezni az egyesület keretein belül.

Az épületet a VII. kerületi önkormányzat biztosítja az egyesület számára, a nyilvános átadó előtt a kerület DK-s polgármestere, Niedermüller Péter tartott rövid beszédet. Emlékeztetett az SZFE Vas utcai főépülete előtt tartott vasárnapi emlékezésre és az Ódry Színpad búcsúztatására, ahonnan szerinte a kormány elűzte az egyetemet.

Niedermüller Péter az épület kulcsával – Fotó: Huszti István / Telex
Niedermüller Péter az épület kulcsával – Fotó: Huszti István / Telex

„Ami az elmúlt hónapokban a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül történt, az a magyar kulturális élet egyik legnagyobb szégyene” –mondta Niedermüller, aki ugyanakkor azt reméli, hogy a Damjanich utca 4. ugyanolyan központja lesz a hazai színházi kultúrának és művészeteknek, mint amilyen az SZFE volt.

Az egyesület tagjainak azt kívánta, hogy szabadon tudjanak itt alkotni, és egyúttal arra kérte őket, segítsenek Erzsébetvárosnak, hogy Budapest egyik oktatási és kulturális központjává tudjon válni. „Nem arra van szükség, hogy központilag előírják, ki mit csináljon, hanem arra, hogy szabadon olyan művészetet hozzatok létre, ami előremutat” – mondta Niedermüller, aki az ollóval ezután átvágta az épület előtt kifeszített piros-fehér szalagokat, és átadta a kapu kulcsát az egyesületnek.

Az 1894-ben épült, korábban több iskolának is otthont adó eklektikus épületet 2012-ben újították fel. 1920-tól 1944-ig ebben a házban működött a volt német birodalmi iskola, majd a második világháború után, 1945-ben itt szervezte meg Both Béla a Szabad Színház társulatát. 1955-től megszűntéig a Dekoratőr Iskolának adott helyet, írja a Mi Erzsébetvárosunk blog.

Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely a Facebook-oldalán azt írta: „Úgy van, ahogy Mácsai Pál mondta bölcsen: helyeket be lehet zárni, de a szellemet nem.” Szerinte a főváros egyes önkormányzatai a lehetőségeikhez mérten segítik, hogy mindenféle „kormányzati rombolás ellenére Budapest a sokszínű és minőségi kultúra otthona maradhasson. Ehhez pedig szükség van az SZFE szellemiségére” – írta.

A hírre reagált Bajkai István, fideszes országgyűlési képviselő, aki „brutális balliberális erőszaknak” nevezte, hogy az egyesület megkapta a Damjanich utca épületet. Szerinte ugyanis azt a Molnár Antal Zeneiskola számára újíttatta fel az előző, fideszes városvezetés. Ebben az iskolában tanult korábban Kocsis Zoltán zongoraművész, és Presser Gábor is. Bajkai nyilatkozata szerint Niedermüllerék politikai célra használják fel az épületet. Hozzáfűzte: a Fidesz vizsgálja, hogy milyen jogszabályt sértett a z önkormányzat a pályáztatás során, illetve felszólította azt, hogy adjon más épületet a zeneiskolának.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!