Ötezer forintot adna az MSZP a háziorvosoknak minden beoltott páciens után

2021. február 06. – 12:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Minden koronavírus ellen beoltott páciens után ötezer forintos fejpénzt adna a háziorvosoknak az MSZP, a kórházi oltópontokon szolgálatot teljesítők munkáját pedig kötelező túlóradíjjal kompenzálnák – erről Ujhelyi István szocialista EP-képviselő beszélt szombati online sajtótájékoztatóján.

Az MSZP politikusa katasztrofálisnak nevezte a napokban elindult regisztráció alapú oltás megszervezését, mondván több olyan háziorvos is van, aki nem akkor és nem annyi vakcinát kapott, mint amennyi az előzetes kormányzati ígérvényben szerepelt. A háziorvosok által jelzett problémákról mi is írtunk.

Az MSZP politikusa azt is mondta: néhány kiszivárgott részlet szerint a kormány terveiben az szerepel, hogy a háziorvosi praxisoknak a mostani szakaszban napi húsz, a tömeges oltás idején már napi ötven embert be kell tudniuk oltani. Az érintettek azonban egyelőre nem tudják pontosan, hogy ez a feladat pontosan milyen leterheltséget jelent majd nekik időben és mit jelent majd bérezésben. Az MSZP ezért arra szólítja fel a kormányt, hogy még a tömeges oltási szakasz megkezdése előtt vállalja ötezer forintos fejpénz kifizetését a háziorvosi praxisoknak minden egyes beoltott ember után, ezzel kompenzálva az érintett dolgozók rendelési időn túli munkáját.

„Ugyanez vonatkozik a kórházi és rendelőintézeti dolgozókra is, ahol oltópontokon fogadják majd az embereket. Ha az oltás nem a napi munkaidőben történik majd, nekik fizessen az állam tisztességes túlórapénzt!” – fogalmazott Ujhelyi István. Ez összességében persze milliárdos pluszkiadást jelentene a költségvetésnek, de az nem hangzott el, összesen mennyi kiadást jelentene ez.

A szocialista politikus hasonló nemzetközi példákat is említett: Írországban például 25 eurót kapnak a háziorvosok minden adminisztrált oltás után, Romániában 50 lej jár a praxisoknak a beoltottak után, de Franciaországban és Nagy-Britanniában is van fejkvóta, előbbinél 5,40 euró, míg a brit szigeteken 10-12 fontot kapnak a háziorvosok. Ujhelyi a példák között említette Németországot is, ahol az elérhető nyilvános információk szerint fejpénz ugyan nincs, de a háziorvosok kiemelt óradíjat (150 euró) kapnak az oltással töltött munkájukért.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!