A közmédia riportere olyan lelkesen sorolta egy percig a kormány intézkedéseit, hogy Orbán alig jutott szóhoz

2021. február 5. – 10:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2021-ben nem nagyon kell már magyarázni, hogy az évi 120 milliárd forint közpénzből működő közmédia milyen szinten része a Fidesz kampánygépezetének. Már számos módon feltárták és bemutatták ezt a témát, de talán mindig egy-egy eset világít rá legélesebben a helyzetre.

Mint például Nagy Katalin „kérdése” 2021. február 5-én Orbán Viktor miniszterelnökhöz. A szokásos állami rádióbeszélgetés vége felé jártak, amikor a családpolitikáról volt szó, és a kormányfő kijelentette, hogy ő nem választási ciklusokban gondolkodik, hanem nemzedékekben. Orbán előadására Nagy Katalin úgy ráerősített, hogy azt még a kormányszóvivő is megirigyelhette volna:

„Amikor egy ilyen politikát megfogalmazott a kormány, és azt mondta, hogy nemzedékekben próbálja ezt megtenni, akkor meg kellett találni azokat a pontokat, amelyeken segíteni tud vagy ösztönzést tud adni a családoknak. Van egy babakötvény, aztán utána van a babaváró hitel, és megvannak azok a lépések, hogyha amikor iskolába kerül a gyerek, illetve már az óvodában, ugye, hogyha igényli, akkor hozzájut ingyen az étkezéshez, ingyen kapja a tankönyvet, aztán az érettségi után akár az első nyelvvizsga ingyenes, sőt, az első KRESZ-tanfolyam is ingyenes, és talán most a legfrissebb intézkedése az volt a kormánynak, hogy azt mondta, hogy próbáljuk meg, hogy 25 éves korig a fiataloknak ne kelljen személyi jövedelemadót fizetniük. Ha megnézzük ezt az ívet, akkor 0-tól 25 évig ez olyan segítségnyújtást jelenthet, ami valóban meg tudja alapozni azt, hogy egy ember, egy fiatalember önállóvá váljon”

– fogalmazott Nagy.

Kérdés ugye nem hangzott el, csak egy kis rezümé a kormány fiatalokat célzó politikájáról. A „riporter” annyira belemelegedett a kormány intézkedéseinek ismertetésébe, hogy a miniszterelnöknek szinte a szavába vágva kellett magához ragadnia a szót, maradjon neki is valami a jó hírekből.

Ugyanez hangban 22:27-től:

Az alábbi videóban pedig Orbán Viktor médiához fűződő viszonyát és az elmúlt hónapok fejleményeit mutattuk be részletesen:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!