A kormánylap megtalálta a modellváltást támogató fiatalokat: kiderült, hogy egy ismert szélsőjobbos mozgalom áll mögöttük

2021. február 2. – 22:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Nemzet keddi cikkében arról ír, hogy az Egyetemi Ellenállás nevű hallgatói szerveződés üdvözli a felsőoktatásban zajló modellváltást. A folyamat lényege, hogy az egyetemek (legutóbb a pécsi, a szegedi, a debreceni és a Semmelweis Egyetem) kikerülnek az állami fenntartásból, közalapítványi formába mennek át, irányításukat pedig nagyrészt kormányközeli emberekkel feltöltött kuratóriumok veszik át. Az átalakítást sok helyen hevesen ellenezték, mivel a kormány napok alatt, érdemi egyeztetés nélkül vitte végbe az átszervezést. Mint kiderült, Palkovics László január elején kész tények elé állította az érintett egyetemek rektorait, nem is nagyon mondhattak nemet az átalakításra.

Arra nem tér ki a Magyar Nemzet, hogy „a konzervatív gondolkodású fiatalokat tömörítő” szervezetet a szélsőjobbos Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társelnöke, Barcsa-Turner Gábor és alelnöke, Kónyi-Kiss Botond hívta életre. A kormánypárti lap megfogalmazásában a „konzervatív gondolkodású fiatalokat tömörítő, szélsőliberalizmussal szembe helyezkedő hálózat” szerint napjainkra a magyar felsőoktatás válságba került, annak struktúrája és oktatási színvonala nem felel meg a kor kihívásainak.

„A hallgatókra azóta a legtöbb egyetemen folyamatosan ömlik a liberális szenny, LMBTQP-propagandával megfűszerezve. Azonban a modellváltás most jelentős változásokat hozhat el, végre újra nőhet a konzervatív hallgatók élettere”

– idézi a Magyar Nemzet az Egyetemi Ellenállás Facebook-posztját. A poszt maga nem érhető el: vagy törölték, vagy úgy van beállítva a láthatósága, hogy bárki nem tudja megnézni.

A szervezet szerint liberális diktatúra uralkodik az egyetemeken, az alapítványi működéssel azonban jobban ellenőrizhetővé válnak az intézmények, ami a kurzusok tematikájára is vonatkozik, a tananyagba ugyanis számos helyen LMBTQ-propagandát csempésztek bele.

„Kérjük az új vezetőket, hogy ne újonnan megszerzett státusuk élvezéséből álljon tevékenységük, hanem vigyenek véghez üdvös tetteket. Szabadítsanak meg minket a genderideológia rémuralmától!”

A szervezet honlapjáról azt is megtudhatjuk egyébként, hogy Magyarországon egyedül a fehér, keresztény, normális szexualitású, hazáját szerető magyarság van igazán elnyomva. Céljaik között szerepel többek között:

  • a „szélsőliberális terrort működtető és a konzervativizmust üldöző oktatók” leleplezése
  • a „normális, egészséges, hagyományos identitások megélésének” támogatása
  • a „liberális és LMBTQP-diktatúra” feltérképezése.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!