Megszavazta a Semmelweis modellváltását az egyetem szenátusa

2021. január 28. – 17:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Január 28-i ülésén megszavazta a Semmelweis Egyetem Szenátusa a modellváltás támogatását, írja a Semmelweis oldala.

A szenátus 41 igen és 1 tartózkodás mellett

„támogatta, hogy az egyetem hat karával, köznevelési és szakképzési intézményeivel, valamint az orvos- és egészségtudományi képzéssel szerves egységben lévő klinikai központjával együtt az állam által alapított, közfeladatot ellátó közérdekű alapítvány fenntartásában működjön.”

Az egyetem közleményében azt is írta, az „állami finanszírozású képzések típusát, összetételét, nagyságrendjét” a működési modell változása nem érinti. Az egyetem TB-finanszírozott betegellátó tevékenysége is változatlan marad.

A hallgatók és az egyetemi dolgozók tájékoztatására az egyetem egy úgynevezett interaktív információs felületet hozott létre (ez itt látható). Az egyetem szerint a modellváltás „hozzájárul annak a célnak az eléréséhez, hogy a Semmelweis bekerüljön a világ 100 legjobb felsőoktatási intézménye közé” és „emelkedni tudjon a betegellátás színvonala”.

Ahogy arról korábban írtunk, január első napjaiban a szegedi, a pécsi és a debreceni egyetemek rektorait is behívták az Innovációs Minisztériumba (ITM), ahol Palkovics László miniszter közölte velük: saját kérésükre kikerülnek az állami fenntartásból. Az egyetemeknek pár napjuk volt rá, hogy a kormányzati ütemterv szerint önként kérjék a modellváltást. Ez a struktúraátalakítás alapjaiban határozza meg a hazai felsőoktatás következő évtizedeit.

A három vidéki egyetem mellett a budapesti Semmelweist is érintette a modellváltás, a Semmelweis rektora maga is az átalakítás mellett állt.

Debrecen, Pécs, Szeged

Egy hete a Debreceni Egyetem is kezdeményezte a modellváltást ellenszavazat nélkül. A Pécsi Tudományegyetem csütörtöki szenátusi ülésén elhalasztották a modellváltásról szóló szavazást. A halasztásról a rektor, Miseta Attila azután döntött, hogy Gulyás Gergely nemrég azt mondta, az orvosegyetemeknél maradnak a klinikai központok akkor is, ha az alapítványosodás mellett döntenek: erről azonban az egyetemek felé ellentmondásos információk érkeztek az Emmi és az ITM részéről.

Miseta hozzátette, tovább folytatják az egyeztetéseket, várhatóan január 28-án vagy 29-én tarthatják meg a modellváltásról szóló rendkívüli ülést. Szegeden pénteken döntenek a váltásról, de ahogy arról korábban írtunk, a közmédia szerdán már tényként kezelte az SZTE modellváltását. Az „Átalakul a Szegedi Tudományegyetem – alapítványi fenntartásba kerül az egyetem” című tudósításban Fendler Judit kancellár végig jelen időben beszélt a modellváltásról és annak előnyeiről.

A modellváltás ellen a pécsi és a szegedi egyetem esetében is tiltakoznak. A három nagy vidéki egyetemet és a Semmelweist is érintő alapítványosítás együttesen meghatározza a hazai felsőoktatás következő évtizedeit is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!