Döntés még nincs, de a köztévében már a Szegedi Tudományegyetem alapítványi átalakulásáról beszéltek

2021. január 27. – 23:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A köztévé szerda délutáni híranyagában kész tényként kezelték, hogy alapítványi modellre vált a Szegedi Tudományegyetem, holott erről csak pénteken dönt majd a szenátus – írja a Szegeder. Az „Átalakul a Szegedi Tudományegyetem – alapítványi fenntartásba kerül az egyetem” című tudósításban Fendler Judit kancellár végig jelen időben beszél a modellváltásról és annak előnyeiről.

Mint megírtuk, a Színház és Filmművészeti Egyetemhez hasonló botrányok elkerülésére most az egyetemek szenátusának kell kérnie az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól a modellváltást. A Szegedi Tudományegyetem szenátusa erről csak pénteken dönt. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán a Professzorok Tanácsa hétpontos állásfoglalásban figyelmeztette az egyetemi vezetést, hogy a döntésük nemzedékekre hat ki, ezért csak alapos információk birtokában hozzanak, jól megfontolt döntést.

A szerdai anyagban Fendler Judit kancellár felsorolja, hogy 5 évre biztosítják az államilag finanszírozott hallgatói létszámot, az állam 25 évre megvásárolja az egyetem szolgáltatásait, emelkedhet a bértömeg is idén szeptembertől az oktatóknál. Óriási lehetőségek lesznek a céges együttműködésekben, termőre fordulnak a kutatások, az egyetemi autonómia pedig még jobban kiteljesedik.

Korábban a Szegeder arról írt, hogy ha alapítványi működésre vált a Szegedi Tudományegyetem, akkor kuratóriumi tag lehet majd Nemesi Pál, a Fidesz korábbi szegedi polgármesterjelöltje és Novák Katalin miniszter is. Utóbbit Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal hárította el, hogy egyelőre nem is lehet tudni, hogy Szeged akarja-e a modellváltást.

Az egyetemek modellváltása ellen szegedi csoportok és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is tiltakozott. A január 18-án szenátusi ülésen Szajbély Mihály oktató aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy szűkülhet az egyetemi autonómia. Az oktató arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyetemet lényegében korlátlanul irányító kuratórium tagjait csak lemondásos vagy kihalásos módon lehet majd leváltani, és az új tagokról is a kuratórium dönt. Január 19-én Rovó László rektor azt nyilatkozta: csak akkor döntenek a modellváltás mellett, ha garanciákat kapnak a kormánytól a függetlenségünkre.

Korábbi cikkünkben azt írtuk: az alapítványi átalakulás előnyeit és hátrányait különbözőképpen ítélik meg az egyetemeken. A műszaki, orvosi vagy alkalmazott természettudományok területén, ahol az innovációs ipar, a gyakorlati alkalmazás, a gazdasági együttműködéseknek köszönhetően bejáratottak, sokan bíznak az alapítványi működéssel együtt járó jobb feltételekben. A humán- és társadalomtudományok képviselői közben egyre inkább másodlagos akadémiai polgárnak érzik magukat.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium már február elejére kormánydöntést és országgyűlési szentesítést akar; sarkalatos törvényről van szó, ezért kétharmados többség kell a kiszervezéshez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!