Igazi földesúr lett az elmúlt években a fideszes képviselő

2021. február 1. – 08:40

frissítve

Igazi földesúr lett az elmúlt években a fideszes képviselő
L. Simon László, a Fidesz képviselője felszólal a kereskedelemről szóló törvény módosításáról tartott vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 20-án Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Másolás

Vágólapra másolva

L. Simon László több mint 111 hektárnyi ingatlanvagyonról vallott 2020-ra, agrárcége emellett csaknem 50 milliós állami támogatásban is részesült.

L. Simon László többször is megjárta azzal, hogy pontatlan vagyonnyilatkozatot tett, vitatott volt például gárdonyi szőlőjének mérete: a 2018-ban még 20,3 hektárnyi terület az egy évvel későbbi dokumentum szerint 10,2 hektárra apadt,

a mostani, 2020-as beszámoló szerint viszont összesen már 45,3702 hektárnyi földje van csak Gárdonyban, amelyekről alaposan feldarabolva, 24 különböző ingatlant felsorolva számolt be a beadványban és csatolt lapjain.

Ezen túl azonban szintén van egy 956 négyzetméteres az ingatlana is Gárdonyban a képviselőnek, amely 3/4 részben az övé.

L. Simon a nyilatkozata szerint továbbá Sárbogárdon 0,1805 hektáros belterületi ingatlanban is tulajdonos, méghozzá 3/12 részben, van ott azonban még egy 0,4236, és egy 0,8107 hektáros földje is, amelyeket 2019-ben vásárolt. A pótlapok tanúsága szerint L. Simonnak Seregélyesen is van egy 19.9777 hektáros, egy 17,6923 hektáros, egy 13,5237 hektáros, valamint egy 13,9730 hektáros birtoka, összesen tehát mintegy 65,1667 hektárnyi földje.

A vagyonnyilatkozat alapján még mindig megvan Yamahája, amelyet 2002-ben vásárolt, készpénzben 4,5 millió forintot tart, bankszámláin összesen 12,4 millió forint van. Eközben a bankhitele meghaladja a 198 millió forintot, míg egy meg nem nevezett magánszemélynek 28 millió forinttal tartozik.

A fideszes honatya a tartozások ellenére meglehetősen jól keres, hiszen képviselői tiszteletdíján túl eseti jogdíjakból és tiszteletdíjakból több mint 2 milliós rendszeres jövedelme származott tavaly, bérleti díjból pedig több mint egymillió folyt be.

L. Simon felerészben továbbra is tulajdonosa az Agárdi Aratrum Kft-nek, amely 2020-ban, mint az a nyilatkozatból kiderült 7 különböző jogcímen kapott állami támogatásokat, melyek összege összesen 48,7 millió forint volt. Ezen túl részvényese a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-nek is. Amire azonban ezúttal sem derülhetett fény, hogy L. Simon családi vagyonához fitneszedző-gazdálkodó felesége is jelentősen hozzájárul, hiszen az ő további cégei is éveken keresztül kaptak uniós, illetve állami támogatásokat.

Hogy L. Simonnal szemben Orbán Viktor miniszterelnök hogyan áll, arról ebben a cikkünkben, más politikusok 2020-ról beszámoló vagyonnyilatkozatairól pedig ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!