Orbán Viktor is részt vett Kriza Ákos temetésén

2021. január 30. – 14:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„15 évet kaptál, különös kegyelmi időt, amelyben pontosan láthattad minden nap, minden óra és minden perc jelentőségét. És nem is vesztegettél el egyetlen pillanatot sem. Megláttad és elfogtad ebben a harcban az istentől kapott lehetőséget. A naponta föld alá szálló toroczkói bányászok és a hitükért végsőkig kiálló prédikátorok világlátása lehet ilyen. Az erdélyi ősöké, akik felmenőid voltak”

– így vett búcsút Orbán Viktor miniszterelnök Kriza Ákostól, Miskolc korábbi polgármesterétől, akit szombaton temettek el a miskolci Mindszenti Evangélikus Temetőben. A búcsúztatóról a közmédia Híradója számolt be.

A január 18-án, 55 éves korában meghalt Kriza 1965-ben született Nagyváradon. 1983-ban matematika-fizika szakos gimnáziumi érettségit tett, majd felsőfokú tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetemen és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi karán végezte. 1990-ben költözött Miskolcra az orvostudományi egyetem elvégzése után, ahol általános orvosi diplomát szerzett.

1997-ben csatlakozott a Fideszhez. 2002-ben a megyei közgyűlés tagja lett, majd 2002–2006 között az egészségügyi bizottság elnöki tisztségét látta el. A polgármesteri címért 2006-ban indult az önkormányzati választásokon, majd 2010-ben, amikor megnyerte a választást. 2019. augusztus 9-én bejelentette, hogy egészségügyi okokból nem indul újra a 2019-es önkormányzati választáson.

Bejelentése után nem sokkal közölte, hogy 2006 óta beteg, és a július végi leletei alapján úgy látta, hogy nem tudja tovább felelősséggel vállalni az élvonalbeli munkavégzést. „A polgármesterség teljes embert kíván, ahogy a gyógyulás is” – mondta.

Az MTI beszámolója szerint Orbán arról is beszélt búcsúztatójában, hogy betegsége miatt Kriza Ákosnak másképp kellett dolgoznia, különbséget kellett tennie fontos és lényegtelen dolgok között. „Ezért lehet azt gondolni, hogy többet és mélyebben élt, mint mások.”

Orbán szerint a korábbi miskolci polgármester nem futott el az elmúlás gondolata elől, nem roppant össze, nem vágyott az áldozatot megillető együttérzésre és sajnálatra. A kormány nevében is hálás mindazért, amit „értünk és a városért, Miskolcért” tett. 2010-ben egy egész város gondját-baját vette magára, – mondta a miniszterelnök, aki szerint Kriza Ákos visszaadta Miskolc jövőjét.

Krizában egy kemény, zárkózott, de mély érzésű, elszánt férfit láttak, aki amit elhatároz, azt véghez is viszi. A napi csaták közepén is csak arra figyelt, hogy „felemeli Miskolcot és ismét naggyá teszi az egész Kárpát-hazát”, mondta Orbán.

Polgármesterként, fideszes bajtársként és barátként búcsúznak Krizától. Bízott benne, hogy egyszer majd együtt örülhetnek mindannak, amit létrehozott a nehéz sorsú városban, de erre már nem kerülhet sor. „Büszkék vagyunk arra, hogy melletted harcolhattunk”.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!