A kormány nem enyhít a korlátozásokon

2021. január 28. – 10:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A novemberben hozott intézkedésekkel sikerült kordában tartani a járványt, de a szakértők egyetértenek abban, hogy amíg nincs átoltottság, addig nem lehet enyhíteni a korlátozásokon, így azokat március 1-jéig meghosszabbítják, mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.

A kormány saját hatáskörben 15 napig meghosszabbítja a rendkívüli jogrendet, de Gulyás most azt kérte az országgyűléstől, hogy azt 90 nappal hosszabbítsa meg. Erre szerinte azért van szükség, mert kijárási tilalmat például egyébként nem rendelhetnének el.

Gulyás szerint az unióból „rendkívül kevés” vakcina érkezik, a Pfizer 27 milliót szállított ki a világba, ebből 8,5 millió jutott az uniós országokba. Így aztán a magyar kormány máshonnan is beszerez vakcinát.

A Szputnyik V-t az OGYÉI „alapos, két hónapos vizsgálat után” engedélyezte, az biztonságos, mondta Gulyás. Az Európai Gyógyszerügynökséget pedig arra is sürgeti a magyar kormány, hogy az AstraZenecát engedélyezze az unióban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!