Aki kinyit február 1-jén, azzal szemben fellépnek

2021. január 28. – 11:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Azonnali kérdezett arról, hogy egyes vendéglátóhelyek polgári engedetlenségként azt tervezik, hogy kinyitnak február 1-jén. Gulyás szerint ezt tévedés polgári engedetlenségnek nevezni, ez egyszerűen csak jogszabálysértő lenne, a kormánynak pedig a jogszabálysértéssel szemben kötelező fellépnie. Ilyen esetben a hatóságok legalább 6 hónapra be fogják zárni a helyet, aki pedig odamegy, az is szabálysértési bírsággal számolhat. Hozzátette, hogy értik a nehézségeket, próbálnak segíteni, ezért is tervezik a bértámogatások kifizetésének felgyorsítását.