Mundruczó Kornél az SZFE-ről: A tanárok listája kommentálhatatlan

2021. január 25. – 09:53

frissítve

Mundruczó Kornél az SZFE-ről: A tanárok listája kommentálhatatlan
Mundruczó Kornél – Fotó: Guillaume Horcajuelo / MTI / EPA

Másolás

Vágólapra másolva

A 168 Órának adott interjút Mundruczó Kornél rendező, melyben érintették a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körül zajló eseményeket, így az egyetem totális átszervezését és a új tanárok névsorát is. Az oktatói listán többek között olyan nevek szerepelnek, mint a Hír TV műsorvezetője, Velkovics Vilmos, Szarvas József, a Nemzeti Színház színésze, Baska Barbara, aki korábban Orbán Viktor miniszterelnök facebookos videóit készítette, Banner Géza, aki a Duna TV Kívánságkosár, illetve a Kossuth rádió Napközben című műsorát vezette.

Mundruczó szerint „a Vas utca megszűnése, az, hogy nem felmért, és nem átgondolt módon költöznek át új épületekbe, valamint az új tanári kar névsora még inkább aggodalomra ad okot”.

„A most érkezők szakmai múltja összehasonlíthatatlan a régi csapatéval. A tanárok listája majdnemhogy kommentálhatatlan. De kétharmadukat én nem is ismerem sehonnan, szóval maradjunk annyiban, hogy ismeretlenekről vagy jót, vagy semmit”

– mondta.

Arról is beszélt, hogy egészen elképesztő, amit a diákok, volt tanárok, és azok, akik még még állományban vannak a régi rendszerből, letettek az asztalra.

„Aggasztó látni, hogy ezt a tradíciót így darálják be, ilyen agresszív módszerekkel szüntetik meg. Ez a vulgaritás határán van”

– tette hozzá.

Mundruczó 1998-ban szerzett diplomát Színház- és Filmművészeti Egyetemen előbb színész szakon, majd 2003-ban film- és televíziórendezőként Szász János és Zsombolyai János osztályában.

Legújabb filmje, a Pieces of a Woman a Velencei Filmfesztiválon egyébként már két díjat is nyert, Vanessa Kirby megkapta a legjobb női főszereplő díját, míg a diákzsűri a legjobb filmnek választotta. A film Martin Scorsese-re is nagy hatást tett, így ő lett az alkotás egyik producere.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!